A Keresztapa

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Keresztapa
Rendező:	Francis Ford Coppola
Producer:	Gray Frederickson Albert S. Ruddy
Forgatókönyvíró:	Mario Puzo
Főszerepben:	Marlon Brando Al Pacino Robert Duvall
Zene:	Carmine Coppola Nino Rota
Operatőr:	Gordon Willis
Jelmeztervező:	Anna Hill Johnstone
Vágó:	William Reynolds Peter Zinner
Forgalmazó:	Paramount Pictures
Gyártó:	Paramount Pictures
Bemutató:	1972. március 24.
Időtartam:	175 perc
Díj(ak):
Nyelv:	angol
Költségvetés:	6 millió USD
Bevétel:	245 millió USD
IMDb

A Keresztapa Mario Puzo azonos című regényéből készült világhírű film első része 1972-ben került a mozikba.

Tartalomjegyzék 1 A Keresztapa-trilógia 2 A Keresztapa I. 3 További részek 4 A Keresztapa és az Oscar-díj 5 A film hatása a maffiára 6 Főbb szereplők 6.1 Díjak és jelölések 7 Külső hivatkozások

[szerkesztés] A Keresztapa-trilógia

A Francis Ford Coppola által rendezett trilógiában olyan híres színészek szerepeltek, mint Marlon Brando vagy Al Pacino. Méltán tekinthetjük A Keresztapa megjelenését a maffiatörténetek kezdetének, hiszen előtte nem létezett ez a műfaj, utána pedig csak ehhez a műhöz viszonyítva lehetett csak ilyen vagy ehhez hasonló témákról szólni. Az első film teljes egészében Puzo 1969-es regényére épül; a második világháború utáni New York-ban játszódik és Vito Corleone donságának utolsó szakaszára, ill. a maffiaháborúra fókuszál. Már az első filmben is éles utalásokat találhatunk a maffia és a mindennapok összefonódására; a kritikusok például Johnny Fontane alakjában a kor nagyszerű énekesét, Frank Sinatrát látták. A film nemcsak egyértelmű utalásaiban volt áttörés: először láthatott a néző ily kendőzetlenül naturalista akciójeleneteket a filmtörténet során. Az alkotók a nagy sikerre való tekintettel folytatták a cselekményt, és a fiatal Vito Corleone történetével is kiegészítették azt. 1974-ben jött a második film, amiben Michael Corleone keresztapaságát mutatják be az ötvenes évek végén; a történet egy része a forrongó Kubában játszódik, de vannak a filmben utalások az amerikai maffia korabeli tevékenységére is. 1990-ben, hosszú kihagyás után jelent meg A Keresztapa harmadik része, amely 1978-ben játszódik, és a Vatikán és a maffia kapcsolatát tárgyalja, meglehetősen provokatívan; utalnak I. János Pál pápa titokzatos halálának okaira is.

[szerkesztés] A Keresztapa I.

A szervezett alvilág megszámlálhatatlanul sok filmnek szolgált alapötletül, azonban a Mario Puzo azonos című regényéből készült A Keresztapa szinte vitathatatlanul az egyik legfontosabb film mind közül. Francis Ford Coppola felejthetetlen alkotását olyan neves, és a témában szintén felettébb jártasnak mondható rendezők, mint például Martin Scorsese (Nagymenők, Casnio) vagy Brian De Palma (A sebhelyesarcú, Aki legyőzte Al Caponét) is csak megközelíteni tudták, ám azt az összhatást, amit A Keresztapa nyújt, túlszárnyalni nem voltak képesek. Coppola műve nem csak egyszerűen egy történetet visz vászonra: mozijában elsősorban a cselekmény közege az, amit be kíván mutatni a közönségének.

Ahogy az olasz maffia konzervatív, szigorúan patriarchális hierarchiájában, úgy a filmben is a családfő helyezkedik el a középpontban. Ő a keresztapa, aki a New York-i olasz közösség hozzá tartozó része felett totális hatalommal rendelkezik: semmi nem történhet a tudta és beleegyezése nélkül. Az amerikai társadalomból kiábrándult, hagyományaira büszke olasz közösség egyedül rajta keresztül képes érdekei érvényesítésére, amiért cserébe a don megkérdőjelezhetetlen hűséget követel meg. Vito „Don” Corleone szerepére Coppola Marlon Brandót választotta, akit zseniális színészi alakításáért 1973-ban többek között Golden Globe, valamint Oscar-díjjal is jutalmaztak (utóbbit azonban az amerikai indián őslakosok helyzetére hivatkozva nem vett át, ezzel nem kis megdöbbenést keltve).

Brando a Corleone család fejének szerepében maga a megtestesült hatalom. Legendássá vált halk, nehézkes beszédét soha, senki egy pillanatra sem szakítja félbe. Megfontolt stratéga, aki amikor már mind szellemileg, mind fizikailag egyre kevésbé alkalmas a család irányítására, képes visszavonulni, ezzel átadva helyét legrátermettebb fiának.

A legifjabb Corleonét a család távol kívánja tartani az „üzlettől”. Háborús hős, mintapolgár egészen addig a pillanatig, amíg apja ellen gyilkossági kísérletet nem hajtanak végre. Addigi kívülállását önmaga szakítja meg, elindul azon az úton, amin haladva a film végére már ő maga „rendezi a család ügyeit”. Az apja kórházi ágya mellől az őröket visszarendelő korrupt rendőrtiszt pofonjai ráébresztik, hogy nem tudja kívülállóként szemlélni családja életét. Rádöbben, hogy törvényes út számára nem létezik: a törvény azt szolgálja, aki többet fizet érte.

A Michael Corleonét megformáló Al Pacino szintén telitalálatnak bizonyult: az addig mindössze két filmben szereplő színész hatalmas tehetségről tesz tanúbizonyságot. Talán a legjobb példa erre az a rendkívül rövid, de annál hatásosabb jelenet, amikor Michael az étteremben ülve készül leszámolni az apja ellen elkövetett merénylet két kulcsfigurájával. A helyiségbe becsempészett pisztolyt már az asztal alatt rejtegeti, és tisztában van vele, hogy pár másodpercen belül végeznie kell a vele szemben helyet foglalókkal: nyomon követhetjük, hogy a gyilkosság előtti pillanatok gondolatai miként jelennek meg az addigi életétől pillanatokon belül elrugaszkodó fiatalember arcán. Mindemellett az ő karaktere megy át a legnagyobb változáson, és ezt az átalakulást is a lehető leghitelesebben adja vissza játékában. Szintúgy figyelemre méltó Robert Duvall a család tanácsadójaként nyújtott alakítása, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a filmben szereplő összes színész a maximumot adja. A Keresztapa kesernyés világát az operatőr, Gordon Willis képei keltik életre. A megdöbbentő érzékkel megválasztott színek, fények, valamint kamerabeállítások eredményeként a képei egyedülálló hangulatot kölcsönöznek Coppola művének. Ehhez a világhoz legalább ennyire hozzátarozik még Nino Rota legendássá vált zenéje.

A Keresztapát leginkább az különbözteti meg a többi, hasonló témájú alkotástól, hogy hiányoznak belőle a pólusok és a sztereotípiák. Coppola mozijában nincsenek kimondottan pozitív szereplők. A főszereplőket a film „negatív” hőseitől is csak pusztán az választja el, hogy egy másik család tagjai, de módszereik és gondolkodásmódjuk megegyező.

Francis Ford Coppola a forgatókönyvért Mario Puzoval közösen Oscar-, valamint a rendezésért Golden Globe-díjat vihetett haza. Tegyük hozzá, nem ok nélkül. Műve vitathatatlanul az egyik legjelentősebb alkotás a filmművészet történetében, s aki egyszer látta, soha nem felejti el. Hibát keresni benne teljesen felesleges – ilyen egy tökéletes mozi.

[szerkesztés] További részek

A Keresztapa II. második epizódja a korábbi események bemutatása tölti ki cselekményét. Ahogyan Francis Ford Coppola az 1974-es Oscar-gálán, a legjobb rendezőnek járó díj köszönőbeszédében mondotta: „Charlie Bluhdorn ötlete volt. Amikor meghallottam, mondtam neki: „A keresztapának folytatást készíteni garantált bukást jelent, és mindent elveszíthetek, amit eddig sikerült elérnem.” (…) Örülök neki, hogy megpróbáltam.”

A Keresztapa III.-ban a filmtörténelem legnagyobb családregénye folytatódik. A trilógia befejező részében Al Pacino a hatvanas éveiben járó mindenható Keresztapa, akit két cél vezérel: hogy családját letérítse a bűn útjáról, és hogy megfelelő utódot találjon magának. Lehet, hogy ez az utód a heves Vincent (Andy Garcia) lesz... de lehet, hogy épp ő az, aki Michael álmait a törvényes üzletről az erőszak poklává változtatja.

[szerkesztés] A Keresztapa és az Oscar-díj

Az első film tizenegy Oscar-díj jelölést kapott, de csak hármat tudott megszerezni mindebből: a legjobb adaptált forgatókönyv, a legjobb operatőr és a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, igaz, ez utóbbi átvételét Marlon Brando visszautasította az amerikai őslakosok politikai diszkriminációja ellen tiltakozva.

A második film ugyancsak tizenegy jelölését már hat Oscarra váltotta; a legjobb rendezés, a legjobb díszlet, a legjobb filmzene, a legjobb adaptált forgatókönyv, a legjobb operatőr és Robert De Niro személyében a legjobb férfi mellékszereplő kategóriákban aratott sikert; olyan művek elől halászta el az aranyszobrot, mint az Amerikai éjszaka Francois Truffaut-tól, Roman Polanski Kínai negyede, Bob Fosse Lennyje, és végül John Cassavetes Egy hatás alatt álló nő című drámája.

Mindezekkel szemben a trilógia harmadik része az előző két részhez képest nagy kudarcnak számított, hiszen hét jelölés ellenére egy aranyszobrot sem hozhattak haza az alkotók.

[szerkesztés] A film hatása a maffiára

Robert Delaney, New Jersey állam nyomozója áthatolt az államban lévő maffiaszervezeteken, és 1981-ben első kézből értesítette a szervezett bűnözésről és maffiatagokról az Amerikai Szenátus illetékes bizottságait. Kijelentette, hogy a Keresztapa I. és II. filmek nagy hatást gyakorolnak a bűnszervezeti családokra. Olyanokról mondta ezt, akik legalább háromszor, de akár tízszer nézték meg a filmet. Egyszer azt mondta, hogy Joey Adonis fia egy marék negyeddollárost adott a pincérnek, és kérte, hogy folyamatosan játszassa a wurltzeren a Keresztapa című film zenéjét. Delaneyen kívül a sokáig hatalmon lévő bűnszervezeti család vezetőjének, Joe Bonanonak az volt a véleménye a Keresztapáról, hogy mindenkinek meg kell néznie, hiszen a film megmutatja nekik, hogy hogyan kell viselkedniük. Az Egy becsületes ember című regényében mesél a munka iránti különleges érzelmeiről. Az igazi feladat a családi büszkeség és a személyes tisztelet elérése. Ez az, ami a Keresztapát olyan híressé teszi. Rokoni kapcsolatokkal rendelkező, erős akaratú embereket mutat be. Azonban Bonano soha nem minősítette a filmet.

[szerkesztés] Főbb szereplők

• Marlon Brando - Don Vito Corleone
• Al Pacino - Michael Corleone
• James Caan - Santino "Sonny" Corleone
• Richard S. Castellano - Pete Clemenza
• Robert Duvall - Tom Hagen
• Sterling Hayden - Captain McCluskey
• John Marley - Jack Woltz
• Richard Conte - Don Emilio Barzini
• Alex Rocco - Moe Greene
• Al Lettieri - Virgil "The Turk" Sollozzo
• Diane Keaton - Kay Adams
• Abe Vigoda - Salvatore "Sally" Tessio
• Talia Shire - Costanza "Connie" Corleone-Rizzi
• Gianni Russo - Carlo Rizzi
• John Cazale - Frederico "Fredo" Corleone
• Rudy Bond - Ottilio Cuneo
• Al Martino - Johnny Fontane
• Morgana King - Mama Corleone
• Lenny Montana - Luca Brasi
• John Martino - Paulie Gatto
• Salvatore Corsitto - Amerigo Bonasera
• Richard Bright - Al Neri

[szerkesztés] Díjak és jelölések

• Golden Globe-díj (1973) - Legjobb rendező: Francis Ford Coppola
• Golden Globe díj (1973) - Legjobb eredeti filmzene: Nino Rota
• Golden Globe díj (1973) - Legjobb forgatókönyv: Francis Ford Coppola, Mario Puzo
• Grammy-díj (1973) - Legjobb eredeti filmzene: Nino Rota
• Oscar-díj (1973) - Legjobb film
• Oscar-díj (1973) - Legjobb férfi főszereplő: Marlon Brando
• Oscar-díj (1973) - Legjobb eredeti forgatókönyv: Francis Ford Coppola, Mario Puzo
• BAFTA-díj (1973) - Legjobb férfi főszereplő jelölés: Marlon Brando
• BAFTA-díj (1973) - Legjobb férfi mellékszereplő jelölés: Robert Duvall
• BAFTA-díj (1973) - Legjobb jelmeztervezés jelölés: Anna Hill Johnstone
• Golden Globe díj (1973) - Legjobb férfi főszereplő jelölés: Al Pacino
• Golden Globe díj (1973) - Legjobb férfi mellékszereplő jelölés: James Caan
• Golden Globe díj (1973) - Legjobb film - drámai kategória jelölés
• Oscar-díj (1973) - Legjobb rendező jelölés: Francis Ford Coppola
• Oscar-díj (1973) - Legjobb férfi mellékszereplő jelölés: James Caan, Robert Duvall, Al Pacino
• Oscar-díj (1973) - Legjobb jelmeztervezés jelölés: Anna Hill Johnstone
• Oscar-díj (1973) - Legjobb hang jelölés: Charles Grenzbach, Christopher Newman, Richard Portman
• Oscar-díj (1973) - Legjobb eredeti filmzene jelölés: Nino Rota
• Oscar-díj (1973) - Legjobb vágás jelölés: William Reynolds, Peter Zinner

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• imdb lap