Anvar Szadat
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Mohamed Anvar asz-Szadat (arab írással محمد أنور السادات, tudományos átiratban Muḥammad 'Anwar as-Sādāt; Mit Abú el-Kóm, Minúfija kormányzóság, 1918. december 25. – Kairó, 1981. október 6.) arab politikus, katonatiszt, 1970-től haláláig Egyiptom elnöke.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Ifjúsága
Mit Abú el-Kómban, Minúfija kormányzóságban, a Nílus-delta egy kis falujában látta meg a napvilágot szülei 13 gyermekének egyikeként. Elemi végzettségű, katonaorvos apja eleinte Szudánban szolgált, így édesanyja korai halála miatt energikus, szudáni származású nagyanyja nevelte. Szadat családja a környéken megbecsülésnek örvendett, és a kis Anvar is kitűnt a többi diák közül a közeli kopt keresztény iskolában, ahol muszlim létére jobb híján egy ideig a padot koptatta. Gyermekkorában Egyiptom gyakorlatilag Nagy-Britannia gyarmata volt, amit felnőve hevesen ellenzett. Ebben előzménye lehetett nagyanyja, akit annak idején a britek ellen lázadó Ahmed Orabi munkatársaként dolgozó nagybátyja nevelt.
A családfőt 1925-ben Kairóba helyezték át, és az idősebb Szadat ezúttal családját is magával vitte. Itt már mind az anyagi biztonság, mind a vidéken tapasztalt tradícionális létformából fakadó megbecsültség is hiányzott. A felnövő Szadat elnökként is előszeretettel hangoztatta, hogy a falusi életet tartja a lehető legjobbnak, és még Egyiptom elnökeként is Mit Abú l-Kómban rendezte be rezidenciáját. A kairói tanulmányok már nem mentek olyan fényesen, mint a falusi elemi iskolában: Szadat a középiskolát három tanintézmény között oda- és visszairatkozva tudta befejezni. Ettől kezdve egyre inkább az önképzés híve lett, és valóban sokat is olvasott. Később – propagandisztikus okokból is – sokszor kifejezte bizalmatlanságát az értelmiséggel kapcsolatban, mint a „nép egyszerű fia”.
A kamasz és ifjú Szadatban mindinkább elmélyült a britellenes érzület, bár Egyiptom függetlenségének eszméjén kívül nem volt szilárd ideológiai háttere: egyaránt méltányolta Mahátma Gandhi, Kemal Atatürk, Adolf Hitler és a Muszlim Testvériség tevékenységét, és később sem válogatta meg, hogy kikkel szervezkedjen. Számos tüntetésen vett részt, és különféle demonstrációs módszerekkel próbálkozott (14 évesen pl. az Egyiptomban járó Gandhit kezdte utánozni).
A fordulópontot az jelentette a fiatalember életében, hogy a britek terve az volt, hogy a Birodalom számára minél nagyobb létszámú és modernebb egyiptomi sereg álljon rendelkezésre. Ennek keretében tisztképző akadémia nyílt, ahova Szadat protekcióval került be. A másfél évnyi képzés után hadnagyi rangban kezdett szolgálni Dél-Egyiptom Mankabad városában, ahol több, hasonlóan britellenes, fiatal tiszttársával (köztük a karizmatikus Gamal Abdel Nasszerrel) együtt üres óráikban a politikai helyzetről vitatkoztak, és megvetették a későbbi Szabad Tisztek Mozgalmának alapját.
Az ezt követkő években a tettvágytól égő Szadatot megkereste a világot iszlám fundamentalista módon átalakítani kívánó Muszlim Testvériség, egyenesen Hasszán el-Banna kereste fel. A vallásos, fiatal tisztet nem szervezték be, bár Szadat lelkesedett a mozgalom céljaiért. A kísérletnek az vetett véget, hogy Szadatot – valószínűleg tudva a találkozókról – áthelyezték Marza Martuhba, a Földközi-tenger partjára. A közben kitört II. világháborúban hamarosan megnyílt az afrikai hadszíntér, és az Erwin Rommel vezette Afrika-hadtest diadalmas előrenyomulásán felbuzdulva Szadat kémtevékenységbe kezdett. Dilettáns intézkedései és nevetséges szervezkedései azonban csak arra voltak jók, hogy 1942-ben bebörtönözzék. A fogságból 1944-ben kétszer is kiszökött: először demonstratív céllal, miután önként visszatért a fogdába, másodszor pedig az éhségsztrájk miatt a kórházba szállították, ekkor szökött meg végleg. 1945-ig, amíg fel nem oldották a statáriumot, illegalitásban élt Haddzs Muhammad néven, szakállt növesztve.
[szerkesztés] Nasszer oldalán
A II. világháború alatt, 1942-ben letartóztatták a németekkel való együttműködésért. A börtönben megtanult angolul és franciául, majd 1944-ben megszökött. 1946-ban ismét börtönbe került britbarát politikusok elleni merényletekben való részvételért. 1949-ben, szabadulása évében vette feleségül élete párját, Dzsehant, akitől három lánya és egy fia született. 1950-ben csatlakozott Nasszer fiatal egyiptomi tiszteket tömörítő forradalmi csoportjához, mely a Szabad Tisztek Mozgalom nevet viselte, és célja a brit uralom megszüntetése volt. 1952. július 23-án Nasszer oldalán alezredesi rangban részt vett a Faruk királyt lemondató puccsban, és hamarosan a forradalom egyik legfontosabb propagátora lett. Több állami tömegszervezet vezetésében játszott szerepet, és ő lett a kormánylap, az Al-Gumhurija (A Köztársaság) szerkesztője. 1954-ben Mohamed Naguib, a Szabad Tisztek által hatalomra segített első elnök uralmának megdöntésében is kisebb szerepet vállalt. 1959-ben az egyiptomi képviselőház elnöke lett.
Összességében elmondható, hogy ezekben az években a háttérben maradt, és igazából senki sem számított rá, hogy valaha is a kezébe kerüljön a hatalom. Két alkalommal, 1964-1966 és 1969-1970 között alelnök volt, 1970-ben, Nasszer halála (szeptember 28.) után ügyvezető elnök lett, október 15-én pedig megválasztották az elhunyt politikus utódjának. Helyzetére és ismertségére jellemző, hogy a CIA szakértői nem egészen hat hónapot adtak neki, míg egy erősebb vezető megdönti a hatalmát.
[szerkesztés] Szadat elnöksége
[szerkesztés] A hatalom megszilárdítása
Szadat elnök elnöksége kezdetén mindent megtett a nasszeri tömegpárt, az Arab Szocialista Unió soraiban támogatást kereső volt miniszterelnök, Ali Szabri és többi potenciális ellenfele ellen. 1971 májusában titokban még azt is felajánlotta a térségben tartózkodó amerikai külügyminiszternek, William Rogersnek, hogy hátat fordít a szovjeteknek, akik ellenfelei mögé álltak. Az amerikai külügy nem tudta mire vélni a felajánlást, mivel nem voltak információi arról, hogy mire számíthat az ismeretlen Szadattól.
Az elnök végül megőrizte és megerősítette hatalmát. Az 1970-ben politikailag aktív 26 Szabad Tiszt közül csupán 8 került az új elitbe, sokan elhallgattak, néhányan pedig Szadat ellenzékének vezetői lettek (így Halid Muhi ad-Dín a baloldalon, Kamal ad-Dín Husszein pedig a nacionalistáknál). Ez azzal is együtt járt, hogy a katonai elem is visszaszorult a vezető körökben. Természetesen továbbra is voltak ős-szadatista tisztek: Hoszni Mubarak alelnök, Ahmed Iszmail Ali, Abdul Gani al-Gamaszi és Kamal Hasszán Ali, de sokkal nagyobb súlyt kapott a technokrata nagypolgári elem: Abdul Aziz Hidzsazi, Mamduh Szelim és Musztafa Halil miniszterelnökök, Iszmail Fahmi külügyminiszter, Abdul Munim Ajszuni miniszterelnökhelyettes, Ahmad Izz ad-Dín Hilál olajügyi miniszter és Ahmed Szultán hadügyminiszter mind-mind nagy hatalommal bírtak. Még ezen a belső körön belül is volt azonban egy csoport, az agrár- és ipari elit, akik talán a legközelebb álltak Szadathoz. Legjelentősebb képviselőik a multimilliomos iparmágnás Oszmán Ahmed Oszmán és a nagybirtokos Szajjid Marei voltak. Mindketten összeházasították egy-egy fiukat Szadat egy-egy lányával, így gyakorlatilag az elnök családjának tagjai lettek. Oszmán egy ideig az újjáépítési miniszteri posztot töltötte be, és hozzátartozóit is jövedelmező pozíciókba juttatta, Szajjid pedig több alkalommal vezette az elnök pártját.
[szerkesztés] Belpolitika
Bár megválasztásáig elődje politikájának egyik legfőbb támogatója volt, kormányzása alatt meglepően független irányvonalat képviselt. Nasszer korábban elsősorban saját karizmájának köszönhette hatalmát és népszerűségét amellett, hogy az ellenzékét szoros ellenőrzés alatt tartotta, és több politikai vetélytársát bebörtönözte. A kevésbé karizmatikus Szadat változtatott ezen: bár maga is több alkalommal letartóztattatta politikai ellenfeleit, nagylelkűségét kimutatva sokakat szabadon engedett. Bár személyesen felügyelte rengeteg lehallgatási anyag és titkos rendőrségi akta színpadias elégetését, a megfigyelések tovább folytatódtak. Propagandistaként eltöltött évei során mindenesetre jól megtanulta, hogy a szimbolikus politika milyen fontos.
A szovjetektől való elhidegüléssel (ld. lejjebb) párhuzamosan szakított a korábbi merev, szocializmustól átvett szekularizmussal, magát hívő muszlimként tüntette fel. Valószínűleg Szajjid javaslatára engedélyezte a pártok működését és enyhített a cenzúrán. A gazdaságot igyekezett külső befektetésekkel megerősíteni (az 1974-ben meghirdetett ún. Infitah – Nyitott ajtók politikája), egyúttal megrendítette a politikai oligarchia hatalmi bázisát. Elsősorban a Perzsa-öböl menti kőolajtermelő államokból érkezett a beáramló tőke. Megerősödtek a közép- és felsőbb rétegek, a jelentkező infláció azonban a szegényebb tömegeknek jelentős nehézségeket okozott.
Egyiptom már régóta az IMF (Nemzetközi Valutaalap) nyomása alatt állt, hogy csökkentse a pénzügyi tartalékokat felemésztő élelmiszertámogatásokat. Szadat ügyes húzással nem fokozatosan vitette le a támogatás mértékét, hanem 1977-ben egyetlen nap alatt szüntette meg a rendszert. Emiatt napokon belül duplájukra emelkedtek az élelmiszerárak, ez ún. élelmiszer-lázadásokat eredményezett. Az IMF ennek hatására kénytelen volt visszakozni és átütemezni Egyiptom kölcsöneit, az USA pedig növelte az afrikai országnak juttatott segélyeket. Ezek után az élelmiszer-támogatások rendszerét azonnal visszaállították.
[szerkesztés] Külpolitika
Mivel a Szovjetunió nem teljesítette a gazdasági és katonai segítségre irányuló kéréseket, Szadat 1972-ben hazaküldött 20 000 szovjet katonát (5000 tanácsadót és 15 000 légierő-alkalmazottat). Az Egyesült Államokkal ezzel szemben kezdettől fogva igyekezett jó kapcsolatokat kiépíteni, és amelyik elnökkel csak tárgyalt, azzal személyesen is jó viszonyba került – így Nixonnal, Forddal, Carterrel és Reagannel is. Henry Kissinger erre így emlékezett vissza:
„Nixont nagy államférfiként, Fordot a jóakarat élő megtestesüléseként, Cartert a világ számára éppcsak hogy nem túlzottan is jó misszionáriusként, Reagant pedig egy népi forradalom jóakaratú vezéreként kezelte, ügyesen rátapintva mindegyikük énképére, és elnyerve mindegyikük bizalmát.”
Ezzel párhuzamosan azonban nem adta fel a korábbi közel-keleti hatalmi ambíciókat: 1973-ban egyik főszervezője volt az Izrael elleni Jom Kippur-háborúnak, melynek keretében Szíria és Egyiptom egyszerre rohanta le a zsidó államot. A várt sikereket ugyan nem érte el – a Szuezi-csatorna és a Sínai-félsziget nem került egyiptomi kézbe –, de bebizonyosodott, hogy az arab államok már fel tudják venni a versenyt az Egyesült Államokhoz segítségért folyamodni kénytelen zsidó állam haderejével. A hadjárat végül azzal ért véget, hogy mind az USA, mind a Szovjetunió közbeavatkozott a hatalmi egyensúly megőrzéséért.
A fegyverszünetet Henry Kissinger, az amerikai külügyminiszter hozta tető alá. Szadat meggyőződött róla, hogy Egyiptom érdekeit jobban szolgálja, ha Moszkva helyett Washington pártjára áll: 1976-ban felbontotta a szovjet-egyiptomi barátsági szerződést.
Szadat csillaga az arab világban mindaddig folyamatosan emelkedett, míg mindenki hatalmas meglepetésére 1977. november 19-20. között Izraelbe utazott, tárgyalt Menáhem Begin elnökkel és beszédet mondott a Knesszetben. Ezzel Egyiptom – az arab államok közül elsőként – elismerte Izraelt. Szadat elsősorban a háborúskodás miatt jelentkező gazdasági problémák miatt kényszerült kiegyezni. A tárgyalások eredményeként 1978. szeptember 17-én Jimmy Carter amerikai elnök védnöksége alatt megszületett az előzetes békeszerződés, a híres Camp David-i egyezmény, majd 1979. március 26-án a békekötés is megtörtént. Ez a béke fejében kötelezte az izraelieket arra, hogy visszaadják az Egyiptomtól elhódított területeket (a Sínai-félszigetet), és biztosítsák a független palesztin állam létrejöttének feltételeit azzal, hogy nem létesítenek újabb zsidó telepeket a palesztinlakta területeken. Tel Aviv csak az első feltételnek tett eleget.
[szerkesztés] Bukás
Szadat a nyugati közvélemény szemében egyre népszerűbb lett – 1977-ben a Time magazin az év emberének választotta, és 1978-ban Beginnel együtt megkapta a Nobel-békedíjat – az arab világ viszont mindinkább elhatárolódott tőle, és Egyiptomban is jelentős iszlámista ellenzéke akadt. Az Arab Liga székhelyét Kairóból áthelyezték Tuniszba, Egyiptom tagságát felfüggesztették, és több tagország szigorított az addigi gazdasági és diplomáciai kapcsolatokon.
Szadat a belső kritikákra azzal válaszolt, hogy szigorított a rendszerén. Megerősödött a cenzúra, a politikai ellenfeleket pedig bebörtönözték. Ezzel párhuzamosan az egyes intézkedésekkel kapcsolatban népszavazásokat tartottak, melyeken rendszerint 99% körül mozgott Szadat támogatottsága (így pl. 1979 májusában az egyiptomiak 99,9%-a elfogadta a békét Izraellel). Mindazonáltal 1980 tavaszán ellenzéke megvádolta azzal, hogy a saját alkotmányának sem felel meg. A manifesztum kijelentette, hogy „a mód, ahogy Egyiptomot kormányozzák, nem valamely specifikus kormányzati formán alapszik. Ugyan nem diktatúra, nem nácizmus vagy fasizmus, de demokrácia és áldemokrácia sem.”
Szadat 1981 szeptemberében elrendelte elnöksége legnagyobb hajtóvadászatának megindítását ellenfelei ellen. A hivatalos adatok szerint mintegy 1600 ellenzékit börtönöztek be, többek között diákokat is. Alig egy hónappal ezután (1981. október 6.) Szadatot meggyilkolta az Egyiptomi Iszlám Dzsihád nevű iszlámista szervezet.
A merényletre egy, a Jom Kippur-háború emlékére tartott díszfelvonulás alkalmával került sor. Az egyiptomi elnököt négyszeres biztonsági intézkedések védték, és a felvonuláson résztvevő katonáknál nem lehetett lőszer – csakhogy az ezért felelős tisztek éppen mekkai zarándoklatukon voltak. A tömeg felett elszállt egy Mirage vadászgép, amivel elterelték a figyelmet, közben egy csapatszállító megállt az elnöki lelátó előtt. A kiszálló hadnagy szalutált, Szadat pedig felállt, hogy fogadja a tisztelgést. Ekkor a teherautóból előrontó, Halid Iszlambuli alezredes vezette fegyveresek gránátokat dobtak és fegyvereikkel lövéseket adtak le az elnökre, aki azonnal életét vesztette.
A magasrangú nézők pánikszerű menekülése közben és a kialakuló tűzharcban heten meghaltak – köztük a kubai nagykövet és egy ortodox pap – és huszonnyolcan megsérültek, így pl. Hoszni Mubarak alelnök, Butrosz Butrosz-Gáli külügyminiszter, később ENSZ-főtitkár, James Tully ír védelmi miniszter, valamint további diplomaták és tisztviselők. Az összeesküvőket bíróság elé állították, és 1982 áprilisában kettejüket sortűz, hármójukat pedig kötél által kivégezték.
Szadat utódja 1975-ben kinevezett alelnöke, Hoszni Mubarak lett. Temetésén nagyszámú nyugati politikus jelent meg, többek között három volt amerikai elnök és a hatalmon lévő Reagan, míg az Arab Liga tagjai közül csupán Szudán államfője, valamint Omán és Szomália képviselői tisztelték meg látogatásukkal. A nép körében sem kezdődött a Nasszer halálát követőhöz hasonló nemzeti gyász.
[szerkesztés] Szadat és az utókor
Az egyiptomi elnököt a muszlim világ nagyon sokáig negatív történelmi szereplőnek tartotta, és ez csak az Öböl-háború idején kezdett változni, amikor sokan rájöttek, hogy a nyugati orientáció milyen előnyöket rejt magában.
1983-ban Sadat címmel amerikai sorozat készült a politikus életéről Louis Gosset Jr. főszereplésével. Az egyiptomi kormány, amit a feketék gyakran afrofóbnak tartanak, betiltotta a filmet, tiltakozva az ellen, hogy egy néger játssza el az elnök szerepét. 2001-ben született meg az első arab film Szadatról Szadat napjai címmel. A film nagy sikert aratott az országban, és a címszereplő Ahmed Zaki legnagyobb szerepének tekintették.
[szerkesztés] Művei
- A forradalom teljes története
- A forradalom ismeretlen oldalai
- Fiam, itt a nagybátyád, Gamal!
- Identitást keresve
- Forradalom a Níluson
Magyarul életrajzi kötet olvasható róla Kereszty András tollából "Fáraó a XX. században. Anvar Szadat egyiptomi elnök élete" címmel. (Budapest: Magvető, 1982.)
[szerkesztés] Források, külső hivatkozások
- Encyclopaedia of the Orient
- Arab.net cikke Szadat elnökségéről (angol)
- CNN Profiles
- A Britannica Nobel-díjasokról szóló összeállításának cikke Szadatról
- Encyclopedia of the Nations
- Washington Institute - Szadat és az utókor (angol)
- Washington Institute - Jegyzetek egy monográfiához (angol)
- A gyilkosság okairól (angol)
- Életrajz képekkel és egy békéről mondott, angol nyelvű Szadat-beszéd
- Szadat a Nobel-díj átvételekor mondott beszédének szövege
- Rajongói oldal - Képek, beszédek, dokumentumok
| Elődje: Gamal Abdel Nasszer |
Egyiptom elnöke 1970–1981 |
Utódja: Hoszni Mubarak |
Based on work by 