Apokrif iratok

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az apokrifek a bibliai könyvekhez hasonló zsidó és keresztény iratok, amelyeket szerzőjük ugyanolyan isteni kinyilatkoztatásként, szent iratként tárt a nyilvánosság elé, de amelyek ennek ellenére nem szerepelnek a mai Biblia könyvei között. Némelyikük azonban egyes korábbi bibliaváltozatokban benne volt, illetve egyes mai kisebb egyházak Bibliájában szerepel (pl. a kopt és az etióp keresztényekében).

Az apokrif (apokripha) görög kifejezés jelentése: „elrejtett”.

A rabbik hisonimnak, azaz különálló könyveknek nevezik azokat a szamaritánus vagy eretnek iratokat, amik nem voltak benne, a kánonban, azaz az ortodox zsidó gyűjteményben. Az apokrif szó eredeti jelentése: rejtett, titkos. Először azokra a könyvekre használták ezt a szót, amelyeket eltitkoltak a nagyközönség előtt, csak a beavatottak olvashatták. A katolikusok a bibliai kórban keletkezett kánonba fel nem vett iratokat nevezik apokrifeknek. Ami nem került be a kánonba azt nem lehetett nyilvánosan olvasni.

Alexandria püspöke, Athanasius 39-es ünnepi körlevelében, 367-ben állapítja meg először egész egyházmegyéje területére a kanonikus írásokat abban a 27 darabban, amiből a mostani újszövetség áll. Ezek a szent iratok, minden más tekintettel vallásos értékére apokrif.

Ennek ellenére igen sok apokrif irat fennmaradt az ókori vallási sokszínűség érdekes bizonyítékaként.

Tartalomjegyzék

1 A kifejezés protestáns és katolikus használata
2 Az Ószövetséghez kapcsolódó iratok
3 Az Újszövetséghez kapcsolódó iratok
4 Ajánlott irodalom
5 Külső hivatkozások

[szerkesztés] A kifejezés protestáns és katolikus használata

A protestánsok és a katolikusok között különbség van a kifejezés használatában. A protestáns szóhasználatban apokrifeknek azokat a könyveket nevezik, amelyek bizonyos népek, illetve korszakok Bibliájában ugyan helyet kaptak, de amelyeket a mai protestáns kánon nem fogad el szent iratoknak, és ezért a protestáns Bibliában nem szerepelnek. A katolikus Bibliában található ún. deuterokanonikus könyvek például a protestáns Bibliából hiányoznak, és ezeket a protestánsok az apokrif könyvek közé sorolják. Ugyanakkor azon iratokat, amelyeket minden korszak és minden egyház egyöntetűen hamisítványoknak tartott, a protestánsok gyakran nem apokrifeknek, hanem pszeudoepigráf könyveknek nevezik. (Pszeudepigrapha = „hamisítványok”.) A katolikus szóhasználat nem tesz ilyen megkülönböztetést, hanem valamennyi hamisnak tartott és a katolikus kánonból kizárt iratot az apokrif kifejezéssel jelöli.

Szócikkünkben azokat az egységesen apokrifnek (pszeudoepigráfnak) tartott könyveket mutatjuk be, amelyek mind a protestáns, mind a katolikus és ortodox Bibliából hiányoznak.

A csak a protestánsok által apokrifeknek tartott iratokról: Deuterokanonikus könyvek.

[szerkesztés] Az Ószövetséghez kapcsolódó iratok

Az Kr.e. 3. század és Kr.u. 3. század között keletkeztek, bibliai szerzők művének tüntetik fel magukat. Sok közülük álmokat, látomásokat tartalmaz Ezékiel, Dániel és Zakariás stílusában. Jellemző rájuk a messiási királyság dicsőségének érzékletes leírása, úgyszintén élénk fantáziával írnak a teremtésről, angyalokról stb. A legismertebbek:

[szerkesztés] Legendás jellegűek

Jubileumok könyve
Aristeias levele
Ádám és Éva könyve
Ézsaiás mártíromsága

[szerkesztés] Apokaliptikus jellegűek

Henoch könyve

Más címei: Énokh titkainak könyve, Henoch apokalipszise. A Kr.e. 6. század körül keletkezett. A Kr.u. 4. században az apokrif könyvek közé került, mivel túl misztikusnak találták. A könyv az emberiség ősi tudásával kapcsolatos látomásokat közöl. Henoch előre látja az Emberfia eljövetelét, és a utolsó ítéletet is, ahogy majd János leírja Apokalipszisében.

Szedrakh apokalipszise
A tizenkét pátriárka testamentuma
Mózes mennybemenetele
Báruk szír apokalipszise
Báruk görög apokalipszise

[szerkesztés] Költői jellegűek

Salamon Zsoltárai
151.Zsoltár

[szerkesztés] Az Újszövetséghez kapcsolódó iratok

Egy Papiasz nevű író, a 2-ik században említi elsőnek valamelyik evangéliumot. Könyve az ’Úr kinyilatkoztatásainak magyarázata’ elveszett. Papiasz egy vént idéz, Euszebiosz szerint,(Euszebiosz: Egyháztörténet III. 39), azt mondta, hogy Márk nem Jézus, hanem Péter tanítványa. Márk írja le mindazt, amire Péter emlékezett Jézus mondásaiból, cselekedeteiből. Állítólag héber (arámiul), majd mások fordították azt görögre. A keresztény apokrif gyűjtemény körülbelül 100 művet tart számon, ezeknek az anyagát az újszövetségi kánoni írások, személyek és események ihlették. Ez az irodalom szoros összefüggésben áll az Újszövetség írásaival.

Számuk igen magas: a 9. században Photiosznak 280-ról volt tudomása. Néhány közülük:

[szerkesztés] Evangéliumok

A Megváltó dialógusa
Az apostolok emlékezése
Az igazság evangéliuma
Bertalan evangéliuma
Egyiptomiak evangéliuma
Evangélium Mária szerint
Fülöp evangéliuma
Gamaliel evangéliuma
Jakab protoevangéliuma
József, az ács
Júdás evangéliuma
Mária evangéliuma
Máté prótoevangéliuma
Nikodémosz evangéliuma
Örmény gyermekség evangélium
Péter evangéliuma
Tamás evangéliuma
Tamás gyermekkor-evangéliuma
Zsidókeresztények evangéliumai
- Nazareusok evangéliuma
- Ebioniták evangéliuma
- Héberek evangéliuma

[szerkesztés] Az apostolok cselekedetei

[szerkesztés] Apostoli levelek

[szerkesztés] Apokalipszisek

[szerkesztés] Gnosztikus iratok

A gnoszticizmus a 2. századtól érvényesülő misztikus filozófiai irányzat, amely átvette a kereszténység fogalmait, de a maga idegen szellemi tartalmával töltötte meg. A görög gnózis („ismeret”) szóból származik, ami spekulatív, filozofikus jellegére utal.

[szerkesztés] Szibillai Jóslatok

A Szibillai Jóslatok az ókor végén széles körben ismert próféciák gyűjteménye, melyek Istentől ihletettnek tartott látnokasszonyoktól eredtek. Keletkezésük ideje a 2-3. századra tehető. Formájukat tekintve mindig a Homérosz által használt hexametert alkalmazzák. Tartalmuk a királyságokra, népekre, városokra, uralkodókra vonatkozó homályos jóslatok szövevénye.

A Szibillák személyét rejtély övezi. Euripidész, Arisztophanész és Platón mindig csak a „Jósnőről” beszéltek, míg későbbi szerzők, pl. Varro tízet neveznek meg: a perzsa, líbiai, delphi-i, cimmeri, szamariai, hellespontoszi, phrygiai, tiburi és eritreai, valamint a cumeai Szibillákat. E két utóbbi örvendett a legnagyobb tiszteletnek Rómában. A pogány korban a Szibilláktól származó jóslatokat és előrejelzéseket gondosan gyűjtötték és féltve őrizték Jupiter főtemplomában és csak súlyos válságok idején kértek tanácsot belőlük.

A Kr.e. 2. századtól az Alexandriában élő hellénista zsidók kihasználva e pogány jóslatok nagy divatját és a kor vallási nézeteire gyakorolt hatásukat, a szibilliai jóslatokhoz hasonló verseket írtak zsidó hittanaik és tanításaik pogányok közötti terjesztésére. Ez a szokás a keresztény korban is folytatódott, és a 2-3. században a jóslatok egészen új csoportja alakult ki. Emiatt a Szibillai Jóslatokat három csoportba oszthatjuk: eredetükre nézve lehetnek pogányok, zsidók, vagy keresztények, bár néha nem könnyű eldönteni hovatartozásukat. E jóslatokat gyakran idézték a korai egyházatyák és keresztény írók, mint Justinus, Teophilius, Lactanius és Augustinus, de a pogányság visszaszorításával a középkor végére elvesztették jelentőségüket.

[szerkesztés] Ajánlott irodalom

Az apostolok csodálatos cselekedetei (Bp., 1996, Telosz)
Csodás evangéliumok (Bp., 1996, Telosz)
Apokalipszisek (Bp., 1997, Telosz)
Apokrif levelek (Bp., 1999, Telosz)

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Apocrypha – a Catholic Encyclopedia cikke (angol nyelvű)

A lap eredeti címe "http://hu.wikipedia.org../../../a/p/o/Apokrif_iratok.html"

Kategória: Ókeresztény irodalom

See also ebooksgratis.com: no banners, no cookies, totally FREE.