Bartók Béla

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Szuhafői Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. március 25. – New York, 1945. szeptember 26.) a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára.

Tartalomjegyzék 1 Élete 1.1 Gyermekkora 1.2 Fiatalkora, zeneszerzői pályájának indulása 1.3 Két háború közt 1.4 Emigráció és utolsó évei 2 Zenéje 3 Hatása a II. világháború utáni zeneszerző-nemzedékre 4 Művei 4.1 Főbb művei 4.1.1 Színpadi művek 4.1.2 Zenekari művek 4.1.3 Versenyművek 4.1.4 Kamarazene 4.1.5 Zongoraművek 4.1.6 Vokális művek 4.2 Főbb írásai 5 Egyebek 5.1 Szobrok, emléktáblák 5.2 Irodalmi alkotások 5.3 Vallás 6 Könyvek 7 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

[szerkesztés] Gyermekkora

Bartók Béla 1881. március 25-én született, Nagyszentmiklóson (jelenleg Sânnicolau Mare), Torontál megyében.

Apja révén magyar ősökkel bírt, nagyapja, Bartók János telepedett le Nagyszentmiklóson, ahol a helyi földművesiskola igazgatója volt. Az igazgatói állásban követte őt fia, id. Bartók Béla is. Voit Paula, a zeneszerző édesanyja német származása ellenére magyar szellemben nevelte gyermekeit. Tanítói oklevelet szerzett, és a nagyszentmiklósi iskolában tanított. Két gyermekük született: Béla 1881-ben, Erzsébet (Elza) 1885-ben.

Bartók Béla gyermekkorának két jellemző vonása volt: visszahúzódó természete és zenei érdeklődése. Háromhónapos korában egy fertőzést kapott, melynek kiütéseit öt évig viselte, s ez nagyban befolyásolta visszahúzódó természetének kialakulását. Mindeközben a zene iránti érdeklődése feltűnővé vált. Alig egyévesen már jelezte, mely zenéket szereti, melyeket nem (beszélni még nem tudott ekkor), háromévesen bonyolult ritmusképleteket dobolt, egy évre rá (magától) közel negyven dallamot le tudott játszani a zongorán, egy ujjal. Ötödik születésnapján, saját kérésére, anyja zongoraleckéket kezdett adni neki (1886). Jó tempóban haladt e tanulmányokkal, ám az egész család életére nézve változást hozott id. Bartók Béla halála (1888). Az addigi kiegyensúlyozott családi élet felborult, évenkénti költözés következett: Nagyszentmiklós után Nagyszőlős, Nagyvárad, Pozsony, Beszterce, majd újra, ezúttal már végleg Pozsony. Az állandó mozgás és változás Bartók zenei fejlődésére nem hatott kedvezően, általában nem voltak képességeinek megfelelő tanárai, vagy nem ismerték fel képességeit és rossz jegyekkel minősítették őt. Ennek ellenére egy idő után már darabokat is komponált, általában táncdarabokat.

Pozsonyban azután Erkel László kezei alatt már komolyabb fejlődés következett, Chopin, Liszt művei, valamint Bach Wohltemperiertes Klavierja is repertoárjára került. Egymás után ismerte meg a zeneirodalom klasszikusait, partitúrákat vett és játszott, s hallatlan inspirációt jelentett számára Dohnányi Ernő pozsonyi emléke – Dohnányi Bartók érkezésekor ment Pestre a Zeneakadémiára tanulni. Ő volt az első, aki Bartók képességeihez mérhető, vagyis konkurens volt. Őt követte akkor is, amikor nem Bécsbe, hanem Pestre utazott, a Zeneakadémián tanulni.

Bartók 1890 körül kezdte első zongoradarabjait komponálni.

[szerkesztés] Fiatalkora, zeneszerzői pályájának indulása

1899-ban sikeres felvételit tett a pesti Zeneakadémiára, 1901-től a Zeneakadémia zongora (tanára: Thomán István) és zeneszerzés (tanára: Koessler János) szakát együtt végezte. Amíg zongoristakarrierje felfelé ívelt, zeneszerzőként sokáig stagnált, s csak Richard Strauss zenéje hatott rá igazán (pl. az Imígyen szóla Zarathustra 1902-es budapesti bemutatója). Ekkor zongoristaként már egyre inkább a későbbi Bartók jelent meg Európa hangversenytermeiben koncertezve (Berlintől Bécsig), zeneszerzői énje még csak alakult; műveiben egyre inkább az autochton magyar hagyományt kereste s próbálta ötvözni az európai tradíciókkal. 1903-ban Dohnányitól zongoraórákat vett; ekkor születtek meg erős nemzeti jelleggel bíró (ún. „nacionalista”) művei, többek között a Kossuth-szimfónia. Alkotói pályája azonban akadozott. 1904 nyarán Gerlicepusztán pihent, ahol először találkozott a magyar parasztzenével. Ott-tartózkodása alatt kezdte fokozatosan felfedezni a különbségeket a paraszti népzene és az általa mindaddig népdalnak hitt népies műdal között.

1905-től kezdve egyre több időt szentelt a népzenei gyűjtéseknek, az akkori technika lehetőségeit kihasználva fonográffal járta a falvakat, s e gyűjtéseit egyre tudatosabb tudományos részletességgel dolgozta fel.

1906-ban a Kodály Zoltánnal közösen írt Magyar népdalok – énekhangra és zongorára, húsz feldolgozást magába foglaló művével új alkotói korszaka kezdődött el. Ugyanekkor kezdődött el tudósi munkája. Eleinte a magyar, majd a környező népek zenéjét is gyűjtötte, s csakhamar zenéjében is megjelentek ezek a motívumok. 1918-ig mintegy 3500 román, 3200 szlovák dallamot jegyzett le, időközben a Zeneakadémia zongoratanárává nevezték ki, egykori tanára utódjául.

1907 januárjától zongoratanár a Zeneakadémián. 1908-ban jelentek meg első, nagyobb lélegzetű művei: I. vonósnégyes, 14 bagatell.

Ebben az időszakban vette el első feleségét, Ziegler Mártát (1909-ben), és született meg közös fiuk, ifj. Bartók Béla (1910-ben).

Zeneszerzői munkáját ekkor még a közönség és a kritikusok részéről erős elutasítás jellemezte. 1911-es operáját, a Kékszakállú herceg várát nem is mutatatták be. Az erősen individualista, disszonáns hangzások, melyek mögött egyre erőteljesebb parasztzenei hatások is hallhatóak, műveinek egyre jellegzetesebb stílust adtak. Kudarcaiban Kodály állt mellé, ám az általuk életre hívott Új Magyar Zeneegyesület – támogatók híján – képtelen volt fennmaradni. Az I. világháború kitörésétől fogva lehangolta Bartókot, magánéleti krízisei mellett ez is újabb és újabb válságkorszakokba sodorta, művei egyre radikálisabb hangvételűek lettek, az 1918 és 1923 közötti alkotásai már a szabad tizenkétfokúsághoz (dodekafónia) és az expresszionista kifejezésmódhoz közelítettek.

1913-ra tehető első, „egzotikusabb gyűjtése”: Biskra, Észak-Afrika. 1915-ben megtört három évi hallgatása: újra komponált – főleg román népzenei ihletésre. 1916-ban keletkezett A fából faragott királyfi, ill. a II. vonósnégyes.

Első nagyobb sikereit – mint zeneszerző – is ekkor aratta: 1917. május 12-én a A fából faragott királyfit, rá egy évre, 1918. május 24-én a Kékszakállú herceg várát mutatják be az operában.

[szerkesztés] Két háború közt

A történelmi események folyamatosan hatással voltak Bartók életére. Mind az első világháború kitörése, majd Magyarország veresége, mind a Tanácsköztársaság is megjelent az alkotó és művész Bartók mindennapjaiban; a Tanácsköztársaság idején a zenészek direktóriumaiban vett részt, de hamarosan visszavonult. A csodálatos mandarin befejezése erre az időszakra tehető. 1920 elején kivándorlási terveket fontolgatott, de végül a maradás mellett döntött. 1921-ben írta meg A magyar népdalról című monográfiáját. A húszas évek elejétől újra sűrűn koncertezett, negyvenedik születésnapja alkalmából a nemzetközi szaksajtó is részletesen foglalkozott vele, 1923-ban pedig Budapest egyesítésének ötvenedik évfordulójára a város darabot rendelt tőle: megszületett a Táncszvit. Külföldi koncertjein többek között megismerkedett Igor Stravinskyvel, Maurice Ravellel és Karol Szymanowskival is, valamint egyre többször jelent meg a színpadon saját műveivel. Anglia, Hollandia és elsősorban Németország voltak utazásainak legfőbb állomásai, de a húszas évek végén előbb az Egyesült Államokba, majd a Szovjetunióba is eljutott.

1923-ban szinte egyik napról a másikra elvált Ziegler Mártától, majd nem sokkal később elvette egyik tanítványát, Pásztory Edithet feleségül. Fiuk, Bartók Péter, 1924-ben született.

1925-ben újabb szerzői csend; koncertek Prágában, Itáliában.

1926 nyarától új, igen aktív alkotói korszaka következett, rendkívül sok zongoradarabja született ez idő tájt. (1. zongoraverseny, Szabadban, stb.), zenéjének egyik rendező elve újra az egyre erősebb tonalitás, melyet népi hangsorok használatával és kromatikussá tételével egészített ki. Ritmikája motorikusabbá vált, műveinek polifon jellege erősödött, az ütőhangszerek szerepe megnőtt, s feltűnt egy később meghatározó forma: a híd forma, mely egy öttételes mű középső tételét magként, további tételeit párhuzamos hídelemekként kezeli. További fő művei ebből a korszakból: 1927: III. vonósnégyes, 1928: IV. vonósnégyes, közben koncertezett Amerikában, ill. 1929-ben a Szovjetunióban, mialatt a Húsz magyar népdalt komponálta. 1931-ben, a 2. zongoraversennyel zárult le ez az alkotói korszak.

1932-ben a kairói arab zenei kongresszuson vett részt, ahol zenét is gyűjtött. A Mikrokozmosz tervéről ekkor beszélt először. 1934-ben megkomponálta az V. vonósnégyest Mindeközben folyamatosan rendezte a háború előtt gyűjtött népzenei anyagait. Munkáját 1935-től már mint a Magyar Tudományos Akadémia tagja végezhette. Zenéjében mind a magyar, mind a környező népek népzenéje jelen volt, sokszor programmatikusan is, így készült el a Cantata Profana is, első (és végül egyetlen) részeként egy nagyszabású ciklusnak, mely e népek zenéit és kultúráját mutatta volna be.

Ezzel egy időben erősödött fel újra tudományos munkássága, publicisztikai tevékenysége, előadásokat tartott Európa számos nagyvárosában (pl. Frankfurt, Bécs, Stockholm, Hága, Budapest), írásai jelentek meg jelentős szaklapokban. Zeneszerzőként már csak megrendelésre dolgozott. Tudományos munkájaként 1940-ig az MTA 13 000 tételből álló teljes magyar anyagát újrahallgatta, revideálta, s előkészítette a magyar népzenei gyűjtemény kiadását, munkája nyomán készültek magyar népzenei lemezfelvételek.

1936 fontos év a pályájában, mondhatni annak csúcsa: ekkor válik véglegesen az MTA tagjává, novemberben Törökországban jár, ahol hangversenyeket, ill. előadásokat tart, mintát gyűjt. Ebben az évben írja Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára c. művét, 1937-ben a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre c. opuszát.

1934 után írott műveire erős klasszicizálódó hangvétel volt jellemző. Művészete egyre tisztult, s került közel egy ideális emberi-erkölcsi-racionális rendhez, mely kora világával szemben állt. Zenéjében egyre gyakrabban kapcsolódott egybe a klasszikusok hagyománya és a paraszti népzene, híd-szerű, tükörelv szerinti művei éppúgy születtek ekkor, mint klasszikus szonátaforma szerintiek. Művészetének ezt az irányát „zseniális egyszerűség”-nek nevezte el, a Divertimento e korszak összefoglalásának is tekinthető. A Svájcban írott mű Bartók utolsó életszakaszának bevezetése.

1938 – Anschluss. Az emigráció gondolata újra felmerült Bartókban, ezért kéziratait Svájcba menekítette, ill. kilépett az osztrák zeneszerzői egyesületből. A Kontrasztok, ill. a II. hegedűverseny ebből az évből származik. 1939-ben írta a Divertimento-t Paul Sachernak, ill. a VI. vonósnégyest.

[szerkesztés] Emigráció és utolsó évei

1938-tól kezdődően, a nemzetiszocializmus európai és magyar felerősödésével párhuzamosan erősödött fel benne ismét a kivándorlás gondolata. 1939 decemberében meghalt édesanyja, akivel mindaddig nagyon szoros kapcsolatban volt, így 1940 tavaszán, amerikai hangvesenykörútján végleg elhatározta, hogy emigrál. Október 8-án Ferencsik Jánossal lépett fel utoljára Budapesten, négy nappal később elutazott. Október 20-án Lisszabonban hajóra szállt, és végleg emigrált.

Műveinek kéziratát még 1939-ben Svájcba menekítette.

Amerikában főként a tudományos munkáit próbálta végezni (délszláv és indián népzene rendezgetésével foglalkozott). Anyagi helyzete folyamatos munkavégzésre kényszerítette, koncertezni csak ritkán tudott. 1941 márciusában, a Columbia Egyetemen délszláv népzenéről tartott előadást, nem sokkal később az egyetem díszdoktorává avatta. 1943-ban a Harvard Egyetemen tartott előadássorozatot az új magyar zene kérdéseiről, de három alkalom után egészségi állapota összeomlott. 1942. áprilisa óta küzdött leukémiájával, kórházi kezelésének költségeit az amerikai zeneszerzőegyesület fizette.

1942-ben Péter fia is kijutott az Egyesült Államokba, majd besorozták a U. S. Navy-ba (Egyesült Államok Haditengerészete), ahol a Panama csatornánál kellett szolgálatot teljesítenie. Béla fia feleségével együtt Magyarországon maradt, hasonlóan cselekedett első felesége (elválásuk után is igen jó kapcsolatot ápoltak), ill. barátja, Kodály Zoltán.

1943 májusában, betegágyán, Serge Koussevitzkytől új zenekari mű megírására kapott megrendelést. Utolsó alkotói korszakának első darabjaként néhány hónap alatt megírta a Concertót. Egészségi állapota lassan javult, új művek születtek, de a Columbia Egyetem ajánlatát munkája újrafelvételére már nem vállalta el. A nyarat Saranac Lakeen töltötte, itt találkozott Yehudi Menuhinnal, aki a Szonáta szóló hegedűre c. kompozíciót rendelte tőle.

1945 nyarán három új művet tervezett: a 3. zongoraverseny a hangszerelés utolsó 17 üteme kivételével elkészült, a Brácsaverseny csak vázlataiban, a 7. vonósnégyes egyáltalán nem. A befejezetlen részeket végül is később tanítványa, Serly Tibor fejezte be.

Hosszas betegeskedés után 1945. szeptember 26-án hunyt el. Temetésén, amely a hartsdalei Ferncliff Cemeteryben zajlott, mindösszesen tíz ember vett részt: felesége, Péter fia, Dr. Bátor nevű ügyvédje és neje, Serly Tibor és felesége, Paul Henry Lang zenetudós, Kecskeméti Pál és felesége, akik ugyanabban a házban laktak, mint Bartók, és végül, de nem utolsósorban Sándor György.

Földi maradványait 1988-ban országos médiafigyelem közepette hozták haza, s helyezték örök nyugalomra Budapesten, a Farkasréti temetőben.

[szerkesztés] Zenéje

Bartók kezdetben a klassziszista és a romantikus zene jellegzetességeit sajátította el, ami nem véletlen, hiszen környezetében a zene ezen irányaival találkozhatott. Később – az 1896-os millenniumi ünnepségek és a fellángoló magyar nacionalizmus hatására – zenéjét hazafiasságának kifejezésére használta. Ebben az időben ismerkedett meg Richard Strauss merészen új zenéjével, ami nagy hatással volt pályafutásának korai szakaszára. Ezen hatások szép eredményei többek közt a 'Pósa-dalok' 1902-ben, ill. a Kossuth-szimfónia 1903-ban (az utóbbi esetében ugyan a mérleg a hazafias érzés felé billen, de Strauss programzenéjének hatása egyértelműen kimutatható rajta). Ugyancsak Strauss virtuóz hangszerelési technikáját használta az I. szvitben (1905) is. Mikor túljutott Strauss hatásán, Liszt Ferencre, neki is a kései, akkor még alig ismert és még kevésbé méltányolt műveire figyelt fel, és tudatosan vállalta ennek a hagyománynak folytatását.

A folklórkutatásai következményeként a népzenei nyelv teljesen beleépült zenéjébe, és nem csak azokba, amelyekben kifejezetten a népzene van előtérben (értsd: népdalfeldolgozások, stb.)

Az 1920-as években újabb hatások érték művészetét, időben több egymástól századra levő, stilisztikailag is homlokegyenest ellentmondó stílusok: egyfelől Arnold Schönberg és Igor Stravinsky újításaival (atonalitás, dodekafónia, stb), másfelől fokozott érdeklődéssel tanulmányozta és interpretálta a francia és olasz barokk zongoramuzsikát (megjegyzendő, hogy sok darabot átdolgozott modern zongorára, ill. mindegyik darabot ellátta ujjrenddel, előadási jelekkel). Bartók úgy jellemezte ezt az időszakot, hogy fejlődése következetesen egy irányban haladt, és 1926-tól kezdve művei kontrapunktikusabbak, ugyanakkor pedig egyszerűbbek lettek.

Gondolkodásmódja egyre inkább a humanista törekvésekkel lett rokon, erre szép példa a Cantata profana „csak tiszta forrásból” merítése. Másik lehetőségét a falusi nép és a természet közelségétől remélte, azonban a politikai problémák egyre sűrűsödtek, kitört a II. világháború; ennek ellenére Bartók egyáltalán nem szakadt el humanista eszméitől, sőt még jobban felerősödött benne. A lét elviselhetetlenné vált itthon és az emigrációban is. Kései művei, a II. hegedűverseny, a Zenekari Concerto és a III. zongoraverseny alkotója előtt már megvilágosodott az ember jövőjének reményteljes távlata, amelyet csodálatosan karcsú és nemes dallamosságával, formáinak klasszikus arányaival és egy Johann Sebastian Bach mélységes hitével járt be.

[szerkesztés] Hatása a II. világháború utáni zeneszerző-nemzedékre

Meglepő, de Bartók kiválása a zenei életből nem volt olyan jelentős esemény, mivel egyrészt nemigen tanított zeneszerzést, másrészt közel sem volt akkora követőtábora, mint Kodály Zoltánnak. Csak megkésve jutottak el Magyarországra Bartók utolsó, összefoglaló, s emiatt új iskola teremtésére már nem alkalmas művei, ezenkívül az 1949-ben elhatalmasodó, esztétikai értelemben is rendkívül gondolatszűkítő sztálinizmus a Bartók-életmű jelentős részét – érthetetlennek és formalistának bélyegezve – elvetette, sőt megismerését és követését tiltotta. Talán ez az oka, hogy mégis keresett lett Bartók zenéje, 1950 körül az akkor legfiatalabb szerzők, akikből később nagy komponisták lettek, mint Ligeti György vagy Járdányi Pál, már ezekben az években Bartók-hatású műveket írtak (Ligeti a Musica Ricercata, 6 Bagatell fúvósötösre című opuszát, Járdányi I. vonósnégyesét).

Zeneszerzőink az 1955–1956-os kultúrpolitikai fordulat után, tehát legalább tízéves késéssel, fedezték fel maguknak nagyrészt – műveikben is nyíltan vállalva – Bartókot.

A késés más értelemben is megmutatkozott. 1945 után úgy tűnt, hogy Kodály Zoltán (aki pedagógusként sokkal jelentősebb személy volt, mint Bartók) eszméi, valamint a tanítványok immár évtizedes munkálkodása és a Kodály által életre hívott kórusmozgalom ugyancsak jelentős eredményei révén mehet végbe a nép felszabadulása. Ez részben be is következett, igaz kapkodón, és egy másik, jóval merevebb és szűkebb látókörű terv eredményeként. Kodály viszont száz évre tervezett, mert tudta, hogy a nép nevelődését nem lehet pártpolitikai határozatokkal egyik napról a másikra elintézni.

Kodály hatása viszont hosszú távon nem érvényesülhetett, ugyanis, bár kora modern zenei nyelvétől nem szakadt el feltűnően, zeneszerzői pályafutásának zenitjén bizonyos, a magyar zenetörténet hiányos természetéből fakadó történelmi „késéseket” pótolt (a Háry Jánossal az elmaradt Singspiel tradíciót, a Psalmus Hungaricusszal a hiányzó barokk oratóriumot, a kórusművekkel a Magyarországon mostoha sorsú vokális polifóniát, stb.). Tehát a fiatalok számára Kodály művészete nem jelentett előrelépést, ellentétben Bartók zenéjével.

Az 1956-os forradalom, s az ezt követő, lassacskán puhuló proletárdiktatúra a rendszer keretein belül, saját jól felfogott érdekében olyan, olykor meglepően engedékeny kultúrpolitikát hívott életre, amely szellemi felszabadulást hozott a magyar zene történetében. Ekkor történt meg a személyi kultusz idején nemkívánatosnak tartott Bartók-művek (pl. A csodálatos mandarin (amelyet egy 1945-ös bemutatási kísérlettől eltekintve csak 1956-tól játszottak, s fogadtak el hivatalosan) rehabilitálása, nem kis mértékben Lendvai Ernő iskolateremtő elemzései alapján.

[szerkesztés] Művei

Fő szócikk: Bartók Béla művei

Műveinek teljes jegyzékét Szőllősy András zenetörténész (* 1921) alkotta meg [1], így Bartók kompozícióit Szőllősy-jegyzékszámmal határozzák meg. Az újabb BB-számozás jelenleg előkészületben van.

Bartók Béla műveit pályája kezdetétől az Anschlussig az osztrák Universal Edition adta ki, utána a Boosey & Hawkes kiadó jelentette meg, ma ők birtokolják a teljes Bartók életmű kiadási jogait.

[szerkesztés] Főbb művei

[szerkesztés] Színpadi művek

• 1911: A kékszakállú herceg vára. Opera egy felvonásban, ősbemutatója 1918-ban
• 1914–1916: Fából faragott királyfi. Balett, bemutatója 1917
• 1918–1919: A csodálatos mandarin. Balett, bemutatója 1926

[szerkesztés] Zenekari művek

• 1904: Rapszódia és Scherzo zongorára és zenekarra
• 1905: Első és második szvit
• 1923: Táncszvit
• 1936: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára
• 1939: Divertimento vonószenekarra
• 1943: Concerto zenekarra

[szerkesztés] Versenyművek

• 1907–1908: I. hegedűverseny, ősbemutatója 1958-ban
• 1926: I. zongoraverseny
• 1930–1931: II. zongoraverseny
• 1937–1938: II., vagy „Nagy” hegedűverseny
• 1945: III. zongoraverseny
• 1945: Brácsaverseny

[szerkesztés] Kamarazene

• 1908: I. vonósnégyes
• 1917: II. vonósnégyes
• 1921: I. hegedű-zongoraszonáta
• 1922: II. hegedű-zongoraszonáta
• 1927: III. vonósnégyes
• 1928: IV. vonósnégyes
• 1928: I. rapszódia (hegedű-zongora; átirat: gordonka-zongora, ill. hegedű-zenekar), II. rapszódia (átdolgozása 1944, hegedű-zongora; átirat: hegedű-zenekar)
• 1931: 44 duó két hegedűre
• 1934: V. vonósnégyes
• 1937: Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre
• 1938: Kontrasztok hegedűre, klarinétra és zongorára
• 1939: VI. vonósnégyes
• 1944: Szólószonáta hegedűre

(Lásd még: Bartók Béla vonósnégyeseinek listája)

[szerkesztés] Zongoraművek

• 1908: 14 bagatell
• 1908: Gyermekeknek
• 1911: Allegro barbaro
• 1913: 18 könnyű darab
• 1915: Román népi táncok
• 1926: Kilenc kis zongoradarab
• 1926: Szabadban
• 1926: Szonáta zongorára
• 1926–1937: Mikrokozmosz

[szerkesztés] Vokális művek

• 1898: Dalok zongorakísérettel
• 1912: 4 régi magyar népdal vegyeskórusra
• 1930: Cantata profana dupla kórusra, szólistákra és zenekarra
• 1935: Régi időkből háromszólamú vegyeskarra

[szerkesztés] Főbb írásai

• 1906: Magyar népdalok – Kodállyal közösen
• 1923: A máramarosi románok népzenéje.
• 1924: A magyar népdal.
• 1934: Népzenénk és a szomszéd népek zenéje
• 1935: A román kolindák melódiái.

(Lásd még: Népzene.)

[szerkesztés] Egyebek

[szerkesztés] Szobrok, emléktáblák

• Brüsszel, a Gare Centrale-lal szemben a Meridian Hotel udvara, az Európai Csomópont tér: A Carrefour de l'Europe-on 1995-ben avatták fel a Bartók-szobrot. Ez az egyetlen magyar szobor Brüsszelben. Nincs sem emléktábla, sem utca, sem intézmény, amely akár Bartók, akár más magyar nevét viselné. Jelképes az is, hogy Brüsszel központjában kapott helyet Varga Imre szobra, amely Magyarország ajándékaként érkezett a Brüsszelbe.
• Budapest, Margitsziget: Beck András alkotása 1952-től a Városligetben állt, a Margitszigetre 1966-ban helyezték át a Bartók Béláról készült 75 centiméter magas kő mellszobrot.
• Budapest, Bartók Béla út: Bartók szobra a Feneketlen-tó partján áll.
• Gyula, Szent Miklós park: másfélszeres életnagyságú bronz mellszobor, Makrisz Agamemnon alkotása 1962-ből.
• Gyula, Vértanúk útja-Bartók Béla út sarok: Mogyoróssy István szürke mészkőből készült emlékműve 1960-ban keletkezett.
• London, Kensington és Chelsea kerület, a South Kensington földalatti-állomás melletti kis tér: Varga Imre Bartók-szobrát avatták fel 2004. október 2-án, nem messze attól a helytől, ahol a magyar zeneszerző londoni tartózkodásai idején lakott.
• Makó, Kálvin u.: Az utca sarkán, kis parkmezőben áll a szobor, a nevét viselő ének-zenei általános iskola előtt. A szobrot Varga Imre készítette 1981-ben.
• Mohács, Hősök parkja: Schaár Erzsébet szobra.
• Nagymegyer, 1992-ben avatták fel
• Nagyszentmiklós
• Pécs, Palatinus szálló homlokzata: emléktábla Bartók Béla koncertezésének alkalmából
• Siófok, Szent Miklós park: A zeneiskola - 1998-tól Siófoki Művészeti Iskola -közelében lévő parkban áll a zeneszerző, népzenekutató szobra, a siófoki születésű Varga Imre szobrászművész alkotása.

[szerkesztés] Irodalmi alkotások

Bartókról több költő is verset írt, például Kassák Lajos (A mérleg serpenyője), Szilágyi Domokos (Bartók Amerikában), Illyés Gyula és Nagy László (mindketten Bartók címmel), Kányádi Sándor pedig „kritikát” írt Húros és ütőhangszerekre címmel.

[szerkesztés] Vallás

Bartók Béla kezdetben a római katolikus vallást gyakorolta, később, miután elfordult eredeti vallásától, az unitárius hitre tért át; a budapesti unitárius egyházközség presbitere is volt.

[szerkesztés] Könyvek

• ifj. Bartók Béla: Apám életének krónikája; Napról-Napra sorozat, Zeneműkiadó, Budapest, 1971
• Bartók Péter: Apám; Bartók Records (Homosassa/Fla 2002)
• Kroó György: Bartók-kalauz
• Tallián Tibor: Bartók Béla - szemtől szemben sorozat (Gondolat kiadó)
• (Vámosi) Nagy István: Die letzte Schaffensperiode von Béla Bartók (Das Goetheanum, 1969)

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Fénykép I.: Bartók Béla 1939. Fotómúzeum
• Fénykép II.: Bartók Béla 1939. Fotómúzeum
• Magyar Életrajzi Lexikon
• Zenetudományi intézet Bartók Archívum
• Bartók Béla Emlékház, Budapest
• Székely Júlia: Elindultam szép hazámból - Bartók Béla élete (on-line kiadás a MEK honlapról)
• Képek Bartókról
• Bartók-emlékkiállítás a Zenetörténeti Múzeumban
• Virtuális Bartók-kiállítás
• Beszélgetés Sándor Györggyel, Bartók egykori tanítványával
• A Sulinet cikke Bartókról
• Az Origo harmincegy részes Bartók-sorozata naponta új szövegidézettel és zenei illusztrációval
• Magyar zene a II. világháború után - Bartók hatása a 20. század második felében alkotó magyar zeneszerzőkre
• Bartók Béla a Classic Cat-en - hangzó anyag