Betűkép
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A tipográfiában a betűkép egy összhangba hozott betűtervsorozat, ami egy teljes ábécét alkot, amelyet nyomtatásban vagy a számítógép képernyőjén meg lehet jeleníteni.
A betűtípus betűrajzolatok sorozata, melyek egy bizonyos betűképen belüli karaktereket írnak le egy karakterkészletben. A digitális betűtípusokban a karakterek képeit kétféleképpen lehet ábrázolni: bittérképként (bittérképes betűtípus) vagy jobb minőségű, görbékből álló kontúr-betűtípusként („vektoros betűtípus”).
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Osztályozási kritériumok
Sans-serif betűtípus | |
Serif betűtípus | |
(Serif kihangsúlyozva) |
Két típusba sorolhatók: talpas (serif) betűk és talpatlan (sans-serif) betűk (a sans franciául azt jelenti, hogy „nélkül”, tehát sans serif, azaz betűtalpak nélküli). Utóbbinak állandó vonalvastagságú változatát groteszk betűtípusoknak is szokták hívni. Mindkét típusból nagy számban van választék, egyes típusok széleskörű használatban vannak, másokat csupán díszítőelemként használnak. Lásd még: betűtalp
A serif betűtípust könnyebb olvasni hosszabb szövegben, mint a serif nélkülit. Ezért a legtöbb könyvben és újságban ezeket használják (legalábbis a főbb cikkekben). A weblapoknak nem kell betűtípust megadniuk, általában elég, ha a böngészők beállításait használják. Ellentétben a nyomtatott szöveggel, a talpatlan betűk jobban olvashatóak a számítógép képernyőjén. A leggyakrabban használt modern sans-serif betűtípus a Verdana nevezetű.
[szerkesztés] Arányok
Az olyan betűtípust, amely az egyes karaktereket változó szélességben jeleníti meg, arányosnak nevezzük, amelyik állandó szélességgel, azt pedig aránytalannak (vagy rögzített szélességűnek). Az arányos betűtípusokat általában sokkal könnyebb olvasni, ezért többnyire ezt használják profi nyomtatványok esetében. Ugyanakkor ezt a betűtípust használják szövegszerkesztők és böngészők is. A legtöbb arányos betűtípusban a számok aránytalanok, így az olyan oszlopok, amelyek számokat tartalmaznak, függőlegesen egymás alatt lesznek. Vannak azonban olyan esetek is, amikor az aránytalan betűk szükségesek. A legtöbb nem elektronikus írógép és csak szöveges módban müködő számítógép is aránytalan betűtípust használ. A legtöbb számítógépes programozó is aránytalan betűket használ a szerkesztéskor. Az ASCII-művészet is aránytalan betűtípust igényel a helyes megjelenítéshez. Egy weblapon az aránytalan betük legtöbbször a <pre> és </pre> HTML-címkék között találhatók.
[szerkesztés] Betűtípus-családok
Mivel a századok során rengeteg betűtípust alkottak, ezeket családokba rendezték megjelenés szerint. Ezek alapvetően lehetnek: vastagított, talpas, talpatlan és díszítő betűtípusok.
Figyelem: az alábbi betűtípus példákban a szövegnek semmi értelme, ezek célja, hogy minden betűt megjelenítsenek az ábécéből (lásd: pangramma), vagy legalább a magyar ékezetes betűket.
[szerkesztés] 1. Vastagított (blackletter) betűképek
A vastagított (blackletter) betűképek voltak az elsők, amelyek a nyomdagép feltalálásával megjelentek. Hasonlítanak a középkori apátságok korabeli írásaira.
Három csoportra osztatók:
a) |
Az összes blackletter kozül az óangol (Old English) az, amelyik tükrözi a korabeli kézirásos szövegeket. Maga Johannes Gutenberg is készített egy vastagított betűképet és nagyszámú betűkötést, mikor kinyomtatta a 42 soros Bibliát. Az Egyesült Királyságban ezt a családot még gótikus betűtípusnak is nevezik; máshol a gótikus elnevezés a sans-serifekre utal. |
b) |
A Schwabacher betűképeket a Német-római Császárságban 1480-tól egészen 1530-ig használták. Luther Márton munkái (amelyek a reformációhoz vezettek), valamint Albrecht Dürer Apokalipszis című műve (1498) ebben a betűképben volt nyomtatva. Minden valószínűség szerint először Johannes Bämler, augsburgi nyomdász használta őket 1492-ben. A név eredete nem tisztázott; egyesek azt feltételezik, hogy a betűtípust egy Schwabach nevű falucskában tervezte egy külső munkás, innen jön a név: Schwabacher. |
c) |
A legszélesebb körben használt blackletter a Fraktur-családból származik. Ezeket először I. Miksa (1493–1519) császár idején kezdték el használni: egy könyvsorozat kinyomtatása miatt egy teljesen új betűképet terveztek. A Fraktur betűképeket egészen a II. világháború végéig használták Németországban. Lásd még: Fraktur. |
[szerkesztés] 2. Talpas betűképek
A talpas, serif vagy római betűképeknek négy fő csoportjuk van:
a) |
Reneszánsz: a betűrajzolatok közti különbseg csak a betűk vastagságában látszik. Ide tartoznak a Garamond és Palatino betűképek is. |
b) |
Barokk: a betűrajzolatok vastagsága sokkal nagyobb választékot nyújt. Ide tartozik a Baskerville, a Times Roman, a Georgia, a Caslon, vagy a Plantin (nem a Palatino; bár a források megoszlanak a Plantin esetében arról, hogy inkább barokk vagy inkább reneszánsz betűről van-e szó). |
c) |
Klasszicista: a betűrajzolatok vastagsága a legjobban változik ebben a családban. Ide tartoznak a Bodoni és Century Schoolbook betűképek is. |
d) |
Modern: leginkább díszítőelemként használják őket. Például a Rockwell betűkép szántszándékkal mesterségesnek látszik, szinte teljesen szögletes. |
[szerkesztés] 3. Talpatlan betűtípusok
A talpatlan vagy sans-serif betűtípusok a többihez képest nagyon újkeletűek. Az első ilyen ismert típus az angliai Egyptian („egyiptomi”) betűtípus, amelyet 1816-ban William Caslon nyomdája adott ki. Legtöbbször címsorokban vagy olyan helyeken használják, ahol az érthető jelentés kötelező, de nem szükséges a folytonos olvasásuk.
Négy fő csoportjuk van:
a) |
Groteszk: korai sans-serif kivitelezések, mint például a Grotesque és a Royal Gothic. |
b) |
Újgroteszk: modernebb kivitelezések, mint például: Standard, Helvetica, Arial és Univers.. |
c) | |
d) |
Mértani: Futura vagy Spartan. |
Más gyakran használt betűtípusok: Optima, Tahoma és Verdana.
[szerkesztés] Lásd még
- Kézírás
- Dingbat
- Betűképek listája
- Tipográfia
- Kiemelés (tipográfia)