Caligula

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Caligula büsztje (Louvre)

Caligula (hivatalos nevén: Caius Caesar), Antium, Kr. u. 12. augusztus 31.) római császár, Germanicus és Agrippina fia.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Külső hivatkozás

Ifjúkorát atyja táborában, a Rajna vidékén töltötte. Mivel a katonaicsizmát (caliga) előszeretettel viselte, kapta a katonáktól a C. melléknevet. Később elkisérte atyját Szíriába is, annak halála után pedig Rómába, Tiberius udvarába került. A gyanakvó császár kegyetlenségének áldozatul estek anyja és testvérei, csak Caligula maradt életben, amit tettetésének és hizelgésének köszönhetett. Szolgai magaviseletével annyira megnyerte Tiberius kegyét, hogy magával vitte Capri szigetére s végrendeletében úgy neki, mint másik unokájának, a kiskorú Tiberius Gemellusnak kilátásba helyezte a trónt.

[szerkesztés] A császári trónon

Miután Tiberiust 37-ben meggyilkolták, a nép örömmel fogadta a trónon, amelyet a befolyásos Macro segítségével minden nehézség nélkül hatalmába kerített. Az öröm, legalább ami uralkodásának első idejét illeti, éppenséggel nem volt jogosulatlan. Rokonai gyilkosainak megbocsátott, a száműzötteket visszahívta, a nép jogait annyiban helyreállította, hogy a köztársasági hivatalokat ismét a nép gyűlései által töltötték be, a hatalmat maga és a szenátus között szigorúan megosztotta. A népnek azzal kedvezett, hogy a Tiberius által kitiltott külföldi kultuszokat, nevezetesen Isisét elismerte állami kultusznak. Rokonai közül épp úgy a halottaknak, mint az élőknek megadta a szokásos tiszteletet.

Caligula sestertiusa. Az előlapon a császár, a hátoldalon nővérei láthatóak

A változást, mely uralkodásában mintegy 8 hó múlva beállott, veszélyes betegségnek szokták tulajdonítani, amely megzavarta volna elméjét. Meglehet, hogy azok a hódolatok, melyeknek tanuja volt felépülésekor, vezették arra a meggyőződésre, hogy mindent tehet, ami tetszik. Ezentúl lényének alapvonása a határtalanig menő hatalmi hóbort: Istennek tartva magát Jupiterhez hasonlóan vélt cselekedni, midőn testvérével Drusillával, kit istennővé (Dea) emelt, vérfertőző viszonyban élt. Isteni megtisztelést követelt a maga számára, sőt, versenyre szólította fel Jupitert, hogy döntsön, kit illet meg a világuralom. Rokonaival és barátaival szemben a legvéresebb kegyetlenséggel dühöngött. Tiberius Gemellusnak meg kellett 37-ben halnia, mert betegsége idején állítólag azt remélte, hogy utódja lesz. Meghaltak Macro és felesége gyermekeikkel együtt, nemkülönben igen sok férj, kik a halált azért érdemelték meg, mert előzőleg nejük volt az, kivel egy császár viszonyt kezdett. Szellemi dolgok nem érdekelték, a legszívesebben a cirkuszi kocsisok és gladiátorok társaságában időzött. Hogy a vérontásban talált gyönyörét kielégítse, a legelőkelőbb polgárokat mint gladiátorokat léptette fel vagy pedig a vadállatok elé dobatta. Az emberek iránti megvetése odáig fajult, hogy lovát konzultársává akarta megtenni. Azokat az óriási pénzösszegeket, melyeket Tiberius összegyűjtött és ráhagyott, esztelen pazarlással játékokra, a nép megjutalmazására és építkezésekre (pl. a baiei öböl fölött épített híd), tékozolta el. Háromnegyed év múlva üresen állt minden pénztár. Caligula egyszerűen úgy segített e zavarán, hogy mások vagyonát elszedte; az illetők még örülhettek, ha életben maradhattak. Rablásai kiterjedtek egész Itáliára és Galliára. Sokan megérezték pazarlásait. A népet többféle adó fizetésére kötelezte, a katonák pedig gyakran nem kaptak zsoldot. 39 őszén hadjáratot indított az Alpokon túli tartományokba, azonban beérte azzal, hogy katonáival Gallia északi tengerpartján kagylókat szedetett, majd mint győztes tért vissza Rómába.

[szerkesztés] Halála

Visszatérése után nemsokára, 41. június 24-én orvul megölték. Az összeesküvés élén, amely különben nem az első volt, több pretoriánus tiszt, köztük Cassius Cherea állt, akit Caligula ismételten személyesen megsértett.
Caligula mellképe Rómában, a capitoliumi múzeumban látható.