Egyistenhit
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A monoteizmus (magyarul egyistenhit) az egy, élő, és személyes Istenbe vetett hit, illetve a róla szóló tan. Ellentéte a politeizmus. A világ lakosságának mintegy fele tartozik a három nagy monoteista vallás valamely felekezetéhez: zsidó vallás, kereszténység, iszlám.
A monoteizmus kialakulása a Krisztus előtti harmadik évezredig vezethető vissza. Már az ókori Egyiptom vallásának voltak olyan vonásai, amely szerint volt a legnagyobb "Isten" (henoteizmus), a többiek pedig az egy, igaz Istennek voltak valamiféle megnyílvánulási formái. Ez a kristályosodási folyamat a hinduizmus fejlődésének bizonyos fázisaiban is megfigyelhető, míg a buddhizmus nem ismer személyes Istent; az abszolútum amelyről a buddhista íratok szólnak alapjában véve személytelen princípium, a vallás pedig erkölcsi előírásokról és a helyes életvitelről szól.
A monoteizmus a maga legtisztább formájában a szemita hébereknél jelenik meg a Közel-Keleten a Krisztus előtti első évezred elején. A monoteizmus legősibb könyve a Tóra, Mózes első öt könyve. Ennek a kiterjesztése a Talmud. A zsidó szentíráshoz még hozzá tartozik sok-sok könyv. Ennek az első században kibővített változata a kereszténység szent könyve a Biblia, mely még tartalmazza a négy evangéliumot,az Apostolok cselekedeteit, a Páli leveleket, a Katolikus leveleket és a Jelenések könyvét. Az iszlám vallás szent könyve, a Korán (7. század), jelentős elemeket tartalmaz a keresztény, illetve zsidó szentírásból.
[szerkesztés] Monoteista vallások
a monoteizmus palesztínából indult ki a kr u. 6. században. szent könyve: ótestamentum és újtestamentum