Emmausz
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Emmausz (görög: Εμμαυς, latin Emmaus, héber אַמַּאוּס Amaus vagy עַמְוַאס Amvas) falu a Bibliában, ahol a kenyér megtörése közben két tanítványa felismerte a feltámadt Jézust.
Pontos helyét nem ismerjük, a mai Izrael és a palesztinai West Bank ("Nyugati Part") több települése is igényt tart rá, hogy itt történtek a legrészletesebben Lukács evangéliumában, illetve kevésbé részletesebben [[Márk evangéliuma|Márk evangéliumában leírt események.
Lukács szerint Jézus két tanítványa (nem apostolok) - akiket "emmauszi tanítványok" néven emlegetnek - Jézus keresztre feszítése után a 60 (vagy 160) stádiumnyira fekvő Emmauszba tartottak haza Jeruzsálemből és az eseményekről beszélgettek, amikor egy vándor csatlakozott hozzájuk és szomorúságuk okáról érdeklődött. Emmauszba érve már esteledett, ezért marasztalták a vándort. Amikor az idegen a vacsoránál megtörte a kenyeret, ráismertek, hogy Jézus. Ezután visszasiettek az apostolokhoz, hogy elmondják nekik a hírt.
Emmausz neve az Ótestamentumban is szerepel. A Makkabeusok I. könyve negyedik fejezete szerint itt pusztította el a zsidók Júdás vezette serege az ellenük vonult Gorgiász táborát. [1]
[szerkesztés] A falu elhelyezkedése
[szerkesztés] Elhelyezkedése
A valamikori Emmauszt nem sikerült azonosítani: bár számos település pályázik a névre, elegendő bizonyíték egyikük esetében sem gyűlt össze. Az evangélium két változatában szereplő távolságot általában nem tekintik eligazító erejűnek. A jelöltek közt a következő helyek szerepelnek (távolságukkal Jeruzsálemtől atádiumban): Emmaus Nikopolisz (176 stádium), Kurjet el-Enab (66), Kulonieh (36), el-Kubeibeh (63), Urtasz (60) és Khurbet el-Khamasza.
[szerkesztés] Érdekesség
- Emmasz, illetve a valamikori "Emmausz-járás" nevű népszokás nevét őrzi a Tolna megyei Szálka község kápolnájának neve: Mausz kápolna. A faluból ehhez a kápolnához mentek fel húsvét után a hívek, hogy megemlékezzenek az emmauszi tanítványok és Jézus útjára.