Giorgio Vasari

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Giorgio Vasari önarcképe

Giorgio Vasari (Arezzo, 1511 július 30.(?) – Firenze, 1574 június 27) olasz építész, manierista festő, művészeti író

Tartalomjegyzék

1 Életpályája
2 Forrás

[szerkesztés] Életpályája

Fiatalon került Firenzébe, ahol Michelangelo és Andrea del Sarto tanítványa volt, de leginkább Raffaello és Michelangelo nagy római falfestményeinek a másolásával képezte ki magát. Tanult rajzolni, festeni, és ötvösséget is. Firenzében nagyrészt a Medici-család szolgálatában állt. Tevékenykedett Arezzoban, Bolognában, Nápolyban, Velencében, Rómában, Riminiben, Ravennában, Urbinoban. Michelangeloval közelebbi kapcsolatba került, festett képeket is a kartonjai szerint és az ő tanácsára épitészeti tanulmányokat is folytatott.

Giorgio Vasari: Lorenzo Medici

[szerkesztés] Festményei

A Palazzo Vecchio udvarának, nagytermének és melléktermeinek nagy freskóképeiben főleg a Medici-család történetének egyes jeleneteit ábrázolta. Rómában, a Vatikán Sala regiáját a pápák történetéből vett festményekkel díszítette, a római Cancellaria nagy termének falaira pedig III. Pál pápa történetét festette. Számos függő képe közül a legnevezetesebbek: Az utolsó vacsora (Firenze, Sta Croce kolostor); Keresztelő Szent János lefejezése (Róma, S. Giovanni Battista); Ahasverus lakomája (Arezzo, Akadémia); Krisztus föltámadása (sienai akadémia); Szt. Gergely (bolognai képtár); Caritas (madridi muzeum); Lorenzo Magnifico és Alessandro de'Medici, valamint saját képmása a firenzei Uffizi-képtárban stb. Jellemző módon, ha nem is éppen előnyösen mutatja be a Budapesten taláható két képe: A kánai menyegző és A három grácia.

Festőként nem volt a legnagyobbak között. Festményeiben vajmi kevés az igazi érzés és rendkivüli ügyessége a kompzicióban és rajzban sem elégít ki.

[szerkesztés] Építészként

Mint építész, maradandót alkotott: az ő tervei szerint épült az Uffizi [1] Firenzében.

Michelangelo síremléke Firenzében, Giorgio Vasari alkotása

[szerkesztés] Művészeti íróként

Hírnevét főleg irodalmi munkásságának köszöneti. Az olasz művészek életrajzainak nagy gyűjteménye, amelyet Le vite de'piu ecellenti pittori, scultori ed architetti címmel 1550-ben Firenzében és második javított, bővített kiadásban 1568-ban kiadott,(magyarul: A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete; Magyar Helikon, 1978), hibái és hiányai dacára is még ma is a művészeti irodalom mindmáig egyik legjelentősebb forrása. A munka több, mint ezer oldal; felbecsülhetetlen forrása a művészettörténetirásnak.
A reneszánsz szót valószínűleg ő használta először.