I. Boleszláv lengyel fejedelem

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

I. Boleszláv, Vitéz Boleszláv (lengyelül: Bolesław I Chrobry (Wielki)) (967. – 1025. június 17.) lengyel uralkodó a Piast-házból. 992. május 25-étől 1025. húsvétjáig fejedelemként, élete utolsó hónapjaiban királyként uralkodott. Elsőszülött fia I. Mieszko lengyel fejedelemnek és Dobrawa Przemyśl, a cseh I. Kegyetlen Boleszláv herceg és Adiva, angol hercegnő lányának.

Jan Matejko ceruzarajza

Tartalomjegyzék

1 Boleszláv fiatal évei és trónra kerülése
2 Mieszko halála után
3 A gnieznoi érsekség megalapítása
4 Családfája
5 Irodalom

[szerkesztés] Boleszláv fiatal évei és trónra kerülése

I. Mieszko és I. Boleszláv hasonló szerepet tölt be a lengyel történelemben, mint Géza fejedelem és Szent István a magyaréban. Mieszko, a Piast-dinasztia első jelentős tagja egyesítette uralma alatt az Odera és Visztula folyók között és a Warta folyó mentén lakó törzseket, majd egy katonai vereség hatására Lengyelország későbbi sorsát alapvetően meghatározó változtatásokra kényszerült. 965-ben feleségül vette a keresztény Dobrawa hercegnőt, maga is megkeresztelkedett és I. Ottó német-római császártól térítő papokat kért. Elsőszülött fia, Boleszláv nevével a Quedlinburgban tartott birodalmi találkozó kapcsán találkozhatunk a forrásokban először. A 973. húsvétján tartott találkozón az akkor nyolc éves körüli Boleszláv képviselte Lengyelországot, és bizonytalan, hogy a lengyel herceg ekkor békét szavatoló túsznak, vagy diplomáciai küldetést teljesítő követnek volt-e tekinthető.

[szerkesztés] Mieszko halála után

Mieszko 992. május 25-én halt meg. Az ezt követő eseményekről a források ellentmondásosak, egyes feltételezések szerint Mieszkónak szándékában állt elsőszülött fiát kizárni az örökösödésből, mások szerint felosztotta az országot három fia között. A jelek arra mutatnak, hogy ezután mintegy három évig trónharcok voltak Lengyelországban. Mieszko második felesége, Oda saját fiát akarta a lengyel trónra ültetni és e törekvésében élvezte a kijevi nagyfejedelem, Nagy Vlagyimír támogatását is. A kísérlet végül nem járt sikerrel, Boleszláv mostohaanyját és féltestvéreit kijevi száműzetésbe tudta kényszeríteni. 995-ben már szilárd hatalma lehetett Lengyelországban, ezt az is mutatja, hogy III. Ottó oldalán részt vett a még meg nem keresztelkedett szláv törzsek elleni hadjáratokban.

[szerkesztés] A gnieznoi érsekség megalapítása

A következő években a német–lengyel viszony konfliktusmentes volt és ez alkalmat adott Boleszlávnak arra, hogy folytassa apja megkezdett művét, a lengyel állami és egyházi szervezet kiépítését. A korabeli fiatal keresztény államok függetlenségének legjelentősebb eleme az önálló egyházszervezet volt és a jelek szerint Mieszkónak ezen a téren nem sikerült teljes sikert elérnie. Lengyelország első püspöke, Jordan – a források egy része szerint vándorpüspökként, más része szerint Poznań székhellyel – a magdeburgi érseknek volt alárendelve. Ez egyértelmű német befolyást jelentett, ezért 999-ben a gnieznoi érsekség megalapítása az önálló Lengyelország megteremtésének egyik legjelentősebb eseménye volt. Az érsekség megalapítása a kor egyik Európa-szerte ismert egyházi személyisége, Szent Adalbert halálával volt kapcsolatos. Boleszláv jó barátságban volt Adalberttel, és mikor a püspököt 997-ben Gdańsk közelében megölték, holttestét – súlyával megegyező mennyiségű aranyért – kiváltotta, majd Gnieznoban temettette el. Szent Adalbert tisztelői és barátai közé számított III. Ottó német–római császár és II. Szilveszter pápa is, így halála után néhány évvel hozzájárultak ahhoz, hogy a vértanú püspök sírja egy új egyházszervezet központjává váljon. Lengyelország első érsekségének élére Szent Adalbert testvére, Radim-Gaudentius került.

[szerkesztés] Családfája

4. Siemomysł †962
	2. I. Mieszko †992 május 25.
5. ismeretlen
		1. Vitéz Boleszláv †1025 június 17.
6. Kegyetlen Boleszláv †972 július 15.
	3. Dobrawa †977
7. Biagota (?)