Kitioni Zénón

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Kitioni Zénón (Ζήνων, Zeno, Kr. e. kb. 333?, Kition, Ciprus – 264?, Athén), ritkábban ciprusi Zénón, a hellenizmus korszakának filozófusa volt, aki a korszak egyik legfontosabb filozófiai iskoláját, a sztoicizmust alapította.

Amint életrajzának íróitól, főként Diogenes Laërtiustól értesülhetünk, görög földön kívül, a Ciprus szigetén lévő Kition városában született (talán szír, perzsa vagy föníciai) kereskedő fiaként, és 42 éves koráig maga is kereskedéssel foglalkozott. Athén partjainál hajója elsüllyedt, és így kénytelen volt a városban letelepedni. Ekkor alapította saját iskoláját Athénban. Filozófiát egyébként egy thébai cinikustól, Krátésztól tanult.

Az általa alapított sztoikus iskola összejöveteleit az athéni piactér előcsarnokaiban (Στοά = sztoa) tartották, melyeket „sztoa poikilé” („festett előcsarnok”) néven neveztek: innen ered a közösség elnevezése.

Zénón életéről inkább csak legendákat, mint tényeket ismerünk.

Kortársai nagyra becsülték, mint embert (olyan tulajdonságai miatt, mint önmérséklete és barátságossága), és azt híresztelték, hogy azért tudott olyan sokáig élni (98 éves koráig), mert erényes és mértékletes életet élt.
Állítólag nyelvi reformátor volt. Kevés művet írt, és azok sem maradtak fenn néhány töredék kivételével. Műveit szegényes stílusúnak mondották az antik szerzők, s már a rómaiak is azt tartották írói-előadói tehetségéről, hogy nem lehetett túl számottevő; mint mondták, azért követelte a nyelv megreformálását, mert ő maga képtelen volt boldogulni vele (valószínűleg ehhez hozzájárult, hogy nem görög földön, hanem Cipruson született).
Ahogy az élete végét egy történet – nyilvánvalóan legenda – elmondja, egy nap az iskola épületét elhagyva megbotlott, és lábát törte. Kezével a földet csapkodva így kiáltott ekkor az istenekhez: Jönnék én magamtól, mért zaklattok még azzal is, hogy hívtok?. Majd visszatartotta a lélegzetét, és meghalt. Mások szerint halálra éheztette magát, és ebben utóbb több tanítványa is követte (pl. az iskola utána következő vezetője, Kleanthész).

Művei nem maradtak fenn, de valószínűsíthető, hogy a sztoikus filozófiai szaknyelv nagy része és a legelapvetőbb gondolatok tőle származnak, és már ő is tanította azt a sztoikus életelvet, hogy a bölcsesség és a lelki béke a gyönyör és fájdalom rabságából való szabadulással és az irántuk való közömbösség által érhető el.