Légirégészet
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A légirégészet a régészeti kutatások egy fajtája, ahol a régészeti lelőhelyeket a levegőből fényképezik. Kezdeti célja az volt, hogy a lelőhelyek összefüggéseit tárja fel és mutassa be a régészeknek: segítségével a teljes lelőhely megfigyelhető, illeteve új lelőhelyeket lehet a levegőből felfedezni.
Általános elgondolás, hogy a régészet ásatással függ össze: ez az utolsó lehetőség, hogy megvédjük kulturális örökségünket tudományos „rombolással”, mielőtt a buldózerek tennék azt tönkre. Ásatások kifejezetten tudományos célból manapság nagyon ritkák: a régészek sokkal inkább azon munkálkodnak, hogy teljes értékben hagyják a helyszínt – ami tulajdonképp olcsóbb is.
Napjainkban tehát a légirégészet feladata inkább a lelőhelyek feltérképézese, összefüggéseinek értelmezése azért, hogy lehetőség szerint feltárás nélkül juthassunk az információhoz, ezáltal megmentve a régészeti emlékeket a pusztulástól.
A légirégészet sikeres és olcsó módszer, mivel nagy területek feltérképezhetőek viszonylag kevés repülő-órával.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Hogy mutatkoznak a régészeti lelőhelyek
Légi régészeti nyelven 2 típusú táj van:
- Lelőhelyek, amik még mindig valamennyire kiállnak a földből, mint a kastélyok, erődök, várak (dombok és árkok maradékai) vagy tumulus (halomsír). Ezek a fény-árnyék kontúrral érzékelhetőek. Ezért is hívják „árnyék jegyű” helyeknek.
- Lelőhelyek, amelyek a földdel egybefolytak, többnyire mezőgazdasági művelés miatt, de még mindig hagytak lenyomatot maguk után, amelyek csak bizonyos feltételek mellett láthatóak. Lenyomattól függően úgy láthatóak, mint „földdel (tájjal) vagy gabonával (ültetvénnyel) jelölt” helyek.
[szerkesztés] Árnyék jegyű helyek
Ezek a lelőhelyek többé-kevésbé attól függően láthatóak, hogy mennyire emelkednek ki környezetükből, milyen napszakban, milyen magasságból és milyen látószögből fényképezzük őket. Majdnem minden lapos helynek szüksége van surlófényre, ilyenkor lesznek leghosszabbak az árnyékok. Erre legmegfelelőbb idő napkelte után vagy napnyugta előtt van. A legjobb eredményt úgy lehet elérni, ha nappal szemben fényképezzük ezeket a helyeket. Ebből a szögből az árnyék nem bújik el a tárgy elől. Speciális problémát jelent, ha az árnyék jegyű helyek fák alatt vannak. Lombhullató erdőkben lévő lelőhelyeket télen érdemes fekeresni. Örökzöldeknél talán a legjobb, ha föld közeli felmerő technikát alkalmazunk. Árnyék jegyű helyek az év bármelyik részében fényképezhető. Hó lepte tájon szépen láthatóvá válnak az árnyák jegyek, mivel egyenletes lesz a felszín.
[szerkesztés] Talaj (föld) jegyű helyek
Amennyiben egyszer megbolygatjuk a földfelszínt - pl. ásunk egy gödröt –, már megváltoztatjuk a talaj szerkezetét. Gödrünk akár természetes, akár mesterséges módon töltődik fel, talajszerkezete az eredeti talajétól eltérő lesz. Megváltozik a vízháztartása, tápanyagtartalma. A jobb vízháztartású terület (feltöltött árok vagy gödör) a környezetétől elütő, sötétebb színben látszik. Az ellenkező történik, ha a falak eltemetettek. Itt a kövek és a törmelék nem szívnak fel vizet, így a talaj könnyen szárazzá válik. Továbbá, a kövek és törmelék a szántás során a felszínre kerülnek, ezek a helyek világosabb színnel látszódnak. Talaj jegyű helyek többnyire tavasszal és ősszel fedezhetők fel szántás után. A különböző visszatöltött anyagnak a tél elején és a végén egy különös hatása van, amit úgy hívnak „dérjegy” vagy „fagyjegy”. Feltöltött árkok és falak meleget és hideget is őriznek. Ezért láthatóvá válnak olvadásnál vagy fagyásnál dér vagy enyhe hótakaróval. Reggel lehet őket rögzíteni, de csak pár óráig láthatóak.
[szerkesztés] Gabonával jelölt helyek
A gabonajegyek az eltemetett régészeti helyek nem-direkt következménye. Láthatóságuk a talaj, klíma és növényzettípuson múlik. Nyáron a víz elpárolog a talajból, ami a növényzetnek szükséges lenne. Ez az úgynevezett talajnedvesség hiány (TNH). Növények különbözően reagálnak a TNH-ra. Némelyik hervadni kezd, más alacsonyabbra nő. De többnyire mélyebbre próbálnak gyökerezni, hogy mélyebb nedvesebb rétegekből vízhez jussanak. Mivel az újratöltött régészeti helyek (árok, gödör) jobban tárolják a vizet, a növényzet felettük jobban vízhez jut. Így azok magasabbra nőnek és később érnek, mint a környező növények („pozitív jegyek”).
A pozitív jegyek a levegőből (és a földfelszínen is) jól láthatóak: a felettük lévő növényzet hosszabb ideig zöld marad és valamivel sötétebb, továbbá ezek a növények magasabbra nőnek. Általában a magasságkülönbségek nem nagyok, de elegendőek ahhoz, hogy árnyékkal surlófénynél megkülönböztethetővé váljanak. Ahogy elképzelhető, az ellenkező történik a növényzettel az elásott falaknál: a növényzet hamarabb kifogy a vízből; hamarabb érnek, kevesebb ideig maradnak zöldek, alacsonyabbak („negatív jegyek”). Majd mindenféle gabonának megvan a maga jegye, ha a kondíció optimális. Búza és árpafélék különlegesen hatásosak. Ezek gyorsan reagálnak a TNH-ra és ami fontos, hogy ezek nagyon sűrűn nőnek egymáshoz, ami részletes jeggyel szolgáltat. A gabonajegyű helyeket legfőként májustól júliusig lehet felfedezni. Ha az idő száraz, téli gabona már kora tavasszal mutat jellegzetességeket.
[szerkesztés] Története
Légi régészet egy régi prospekciós technika. Az első próbálkozás a távoli látszat régészetbeli használatának már a múlt században történt. Egy kevés légi fénykép megmaradt ezekből az időkből. Többek között fennmaradt 1906-ból Stonehendge és a Forum Romanum (1906-1908) fényképe, melyek hőlégballonról készültek.
Több szisztematikus kép készült az első világháborúban, amikor a német repülő hadosztály – Theodor Wiegard által irányított – lerombolt városokat fényképezték Sinaiban. Ezek voltak az első évek, amikor repülőgépeket használtak a légi régészetben.
Az 1920-as években a légi régészet teoretikus alapokat kapott. Két személy említésre méltó: O. G. S. Crawford Angliából és P. A. Poidebard Szíriából. Állítólag Crawford a légi régészet tudományos feltalálója: 1923 márciusában egy előadást tartott a Royalis Geografikus (földrajzi) Szövetségnek, ahol légi fényképeket mutatott a „kelták földjéről”, régi földi jegyű tájak körvonalait mutatta a Windmill Hill-nél, amit 1922-ben fényképezett. 1924-ben tette az első repülős régészeti szezonját Wessex felett, amiről több fekete-fehér magas minőségű képet készített.
A második világháború után több más nyugat európai ország is elkezdte a szisztematikus légi régészeti munkákat. Dr. J. K. St. Joseph kezdett el Anglia fölött repülni, ő volt a Cambridge Egyetem Légi Régészeti Kollekciójának a vezetője 1980-ig.
Ausztriában 1928-ig a repülés tiltott volt az első világháború utáni békeegyezkedések miatt. 1930-ban légi régészeti fotókat készítettek „Braunbergnél” és a Carnuntum közeli részekről, Alsó-Ausztriában. 1931-ben a Braumsbergről készül függőleges képsorozatot E. Nischer-Falkenhof analizálta ki, ami az ásatását alátámasztotta.
[szerkesztés] A magyar régészet korszakai a 20. században
[szerkesztés] A századelő és a két világháború közötti korszak
Ugyanakkor a légirégészet terén, Neogrády Sándornak (1894–1966) köszönhetően, lépést tartottunk a nemzetközi kutatással. Radnóti Aladár (1913–1972) pl. katonai felvételek segítségével igazolta, hogy a római kori limes az erdélyi Meszesen teljes egészében ki volt építve.
[szerkesztés] A 20. század második fele
A korábban már jól bevált, régi módszereket, pl. a légifelvételezést az 1950-es években nem, csak az 1960-as évek konszolidációja után lehetett ismét alkalmazni. A római korban az Alföldön épített hosszanti földsáncok (Csörsz-árok, másként szarmata sánc) és a Tisza-II. vízlépcső kutatásánál Patay Pál (1914–) és Soproni Sándor (1926–1995) régészek irányították a repüléseket (1968, 1971). A következő évtizedek legjelentősebb kezdeményezése Vas megyében Bándi Gábor (1949–1988) {V-356.} nevéhez kapcsolható; nem régészeti célú felvételek segítségével először sikerült 130 km2-nyi területet feldolgozni. 1977-ben készült az első fekete-fehér, 1983-ban az első színes, régészeti célú infrafelvétel hazai lelőhelyről.
A rendszerváltás utáni évektől Visy Zsolt szervez légifotó alap- és továbbképzéseket külföldi repülős szakemberek részvételével. Tudjuk, hogy hasznos dolog a légifelvétel, ám mindez a kilencvenes évekig katonai hatáskörbe tartozott, s a katonaság számára készített titkos, ma már hozzáférhető anyagok nem régészeti szempontból készültek. Torma István és Miklós Zsuzsa (MTA Régészeti Intézete) foglalkozik ma Magyarországon régészeti topográfiával.
Based on work by 