Lindy Hop
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Lindy Hop egy amerikai táncstílus.
[szerkesztés] Története
A swing első ismert tánc formája a Texas Tommy 1913 környékéről. Ezt később Break-A-Way névre keresztelték át az 1920-as évekre, amikor már mindenki a Charlestonért bolondult. A Break-A-Way és a Charleston elemei ekkor kezdtek el keveredni. Ebből az elegyből egy új, akkor még név nélkül említett táncstílus kezdett kialakulni. A ma ismert Lindy nevet egy híres harlemi swing táncos, George Shorty Snowden adta ennek az új táncnak. A névadás előzménye Charles Lindhberg rekordja volt, amikor 1927-ben 33 óra alatt repülte át az Atlanti óceánt. Ez akkoriban, amikor a repülés még újdonságnak számított igen nagy szenzációt jelentett. Ezért, aztán amikor egy újságíró, aki korábban még sohasem találkozott a kialakulóban lévő swing tánccal megkérdezte egy versenyen a győztes Shortyt, hogy mi a neve ennek az újdonságnak. A válasz: „Lindy Hop – repülünk, pont úgy, ahogy Lindy tette”.
Az azóta eltelt több évtized alatt a Lindy Hop a swing „első”, az igazi, az eredeti táncává nőtte ki magát és mindeközben először a Charleston majd olyan más egyéb táncok elemeit vette át, mint: Apache Dance, The Shimmy, Cakewalk, Foxtrot, Tap stb. Ezek a táncok egyébként alapvetően mind jazz táncként ismertek. A Lindy volt viszont az első olyan jazz alapokon nyugvó afroamerikai tánc, amit a fehér Amerika is elismert és megszeretett. Korábban ugyanis élesen faji alapon különült el egy-egy tánc elfogadottsága (mint ahogy egyébként maga a (jazz) zene elismertsége is). Az afroamerikai eredete és vadsága vagy szexuális túlfűtöttsége miatt az első swing táncokat vagy azok csíráit addig élesen elutasította a fehér társadalom.
A Lindy egyik jellegzetességének tartott akrobatika később, mégpedig csak az 1930-as években tűnt fel, amikor Frankie Manning (a tánc emblematikus alakja) párjával az első ún. „air step”-et megalkotta. A vad akrobatikus elemeket azonban a versenyek és fellépések kivételével nem lehetett közönséges tánctermekben, klubokban gyakorolni és látni. Mivel könnyen sérüléseket okozhatott a táncolóknak, így nem engedélyezték.
A Lindy táncosok törzshelye New Yorkban (Harlem) a Savoy Ballroomban volt, amely 1926-ban nyílt meg. Kezdetben Shorty George volt a táncosok elismert és kiemelkedő vezetője később a 1930-as években azonban Hubert „Whitey” White társaival megalkotta a „Whitey’s Hopping Maniac’s” elnevezésű fellépő csoportot, amely aztán mint Whitey’s Lindy Hoppers lett ismert. Olyan szórakozóhelyeken léptek fel, mint a Cotton Club és nekik köszönhetjük, hogy kialakították a Lindy Hop mai formáját, stílusát. A Lindy ugyanis tartalmaz igen lényeges, karakteres elemeket: alapvetően 6-os és 8-as számolású alapot és egy folyamatosan „forgó” érzést (vö. swing) amely a zene ütemével, és a szinkópálással áll kapcsolatban. A Lindy jellemzője a hangsúly árnyalatnyi előlegezése vagy késleltetése az alapütéshez, a beathez képest ami a táncos mozgásában dinamikusan megjelenik.
Lindy Hop (és más egyéb swing tánckategória) versenyeket a swing szülőhazájában az Egyesült Államokban a kezdetektől rendeznek, igaz nem feltétlenül csak egy bizonyos tánckategóriára szűkítik le az indulni szándékozók táncstílusát. Ezt a tánc alapvetően swing zenéhez illik, a gyors (és még táncolható!) tempó elérheti a 120-180 ütem / percet.