Louis René Édouard de Rohan-Guémené
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Louis René Édouard de Rohan-Guémené bíboros, Strasbourg hercegérseke (német névforma: Ludwig Renatus Eduard von Rohan-Guemene), ( Párizs, 1735. szeptember 25 - Ettenheim (Baden-Württemberg), 1803. február 17.) francia arisztokrata és főpap, 1779-tól a régi Strasbourg-i Érsekség utolsó hercegérseke (Fürstbischof).
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Származása, ifjúkora
(Lásd bővebben a Rohan-család szócikket.)
A Rohan-Guémené francia főnemesi család előszülött férfitagjai 1704 óta megszakítás nélkül viselték a Strasbourgi hercegérseki hivatalt. Louis de Rohan herceget, Louis César Constantin de Rohan-Guémené bíboros hercegérsek (1697-1779) unokaöccsét kilenc éves korában szentelték pappá és kanonokká. Tanulmányai végeztével az Auvergne megyei La Chaise-Dieu apátság vezetését bízták rá. 1759-ben nagybátyjának, a bíboros hercegérseknek koadjutora lett, ami gyakorlatilag a Strasbourg-i püspöki szék várományosává tette a 24 éves fiatalembert.
1761. április 27-én a 27 éves Louis de Rohan herceget beválasztották a Francia Akadémia (Académie Française) tagjai közé. Fogadta őt Nivernais hercege is, egy filozófus prelátus, aki barátságot tartott a természettudós, kozmológus és író Buffon gróffal (1707-1788), és a felvilágosult matematikussal, D'Alembert-el (1717-1783). Louis de Rohan rendszeres látogatója lett Madame Geoffrin (1699-1777) irodalmi szalonjának, maga is írogatott verseket. Később a párizsi Sorbonne Egyetem felügyelője lett (proviseur).
[szerkesztés] Felfelé a ranglétrán
1772-ben XV. Lajos király (1710-1774) kinevezte őt a Francia Királyság bécsi nagykövetének. Fényűző életmódja és erkölcstelen kicsapongásai megbotránkoztatták Mária Terézia császárnét (1717-1780) és leányát, Marie Antoinette Orléans-i hercegnét (1755–1793), a francia trónörökös feleségét is. A császárné többször is kérte Rohan püspök-nagykövet visszahívását. Erre azonban csak 1774-ben, XVI. Lajos király (1754-1793) trónralépése után került sor. Rohan és befolyásos rokonai ezután különféle rágalmakat terjesztettek Marie Amtoinette királyné erkölcseiről. Emiatt Marie Antoinette engesztelhetetlenül meggyűlölte Rohan bíborost és kerülte társaságát.
1777-ben a király Louis de Rohan püspököt kinevezte királyi főalamizsnásnak (grand aumônier), azaz a királyi udvartartás legfőbb egyházi méltóságának, a Versailles-i királyi kápolna vezetőjének. 1778. június 1-én VI. Pius pápától megkapta a bíborosi kinevezést. Nagybátyja, Louis César de Rohan bíboros hercegérsek halála után, 1779. október 11-én Louis René de Rohan bíboros megörökölte Strasbourg hercegérsekének trónját, bár idejének legnagyobb részét Párizsban töltötte.
[szerkesztés] A királyné nyakékének ügye
Rohan bíboros igyekezett visszanyerni a királyné jóindulatát, a főminiszteri kinevezés elnyerése céljából. Szerb Antal korabeli dokumentumokon alapuló elemzése szerint (Rohan bécsi előéletét ismerve) a királyné iránti erotikus sóvárgása is közrejátszhatott ebben. A királyné azonban a rágalmazás miatt nem állt szóba vele. Ebben a helyzetben a bíboros szerecsétlen jellemvonása, a naív hiszékenység lehetővé tette, hogy az 1780-as években Louis de Rohan belekeveredjen a királyné nyakékének bűnügyébe. A szélhámosok hálójában Rohan súlyosan kompromittálta önmagát és – valószínűleg alaptalanul – a királynét is. Rohan hírneve súlyos csorbát szenvedett, köznevetség tárgyává vált, a királyné nevét jóvátehetetlenül bemocskolta.
A bűntény felgöngyölítése során, 1785. augusztus 15-én Rohan bíborost letartóztatták, királyi elfogatóparanccsal (lettre de cachet) a Bastille-ba zárták. A párizsi Parlament előtt folyó vizsgálatban 1786. március 31-én felmentették. A király azoban – a sértett Marie Antoinette királyné követelésére – megfosztotta őt minden állami funkciójától, és száműzte saját apátságába, az auvergne-i La Chaise-Dieu-be, ahonnan csak három év múlva, 1788. március 17-én, királyi engedéllyel térhetett vissza Strasburg-i egyházközségébe.
Rohan bíborost küldötté választották az 1789-ben összeült Rendi Gyűlésbe (États généraux). Tagja lett az ebből alakult Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek is.
[szerkesztés] Forradalom, száműzetés, birtokvesztés
1790-ben Rohan elutasította az Alkotmányozó Nemzetgyűlés által az ő helyére kinevezett utód, François Brendel alkotmányos püspök elismerését. A királyság eltörlésekor egyházközségének, a Strasbourgi Érsekségnek német részébe, a Rajnán túl fekvő Ettenheim-be menekült. Itt csapatokat szervezett a francia forradalmárok ellen, a royalista Condé herceg hadereje számára. Mivel Louis de Rohan tervei az Ettenheim-i polgárokra elviselhetetlen terhet raktak, és a francia forradalmárok katonai ereje egyre növekvő fenyegetést jelentett, 1796-ban a bíborosnak el kellett hagynia Ettenheim városát.
A Lunéville-i békeszerződés 1801-es megkötése után visszatérhetett egyházkerületébe, a Strasbourg-i Érsekség területének átrendezése miatt azonban elveszítette a Rajna bal partján fekvő birtokait. 1803. február 25-én, a regensburgi Birodalmi Gyűlés kimondta utolsó határozatát (a „Reichsdeputationshauptschluss”-t), mely a Lunéville-i békeszerződésben foglalt német terület-rendezéseket és kártalanításokat foglalta törvénybe. Ennek értelmében a volt Strasbourgi Érsekségnek a Rajna bal partján fekvő területei a Badeni őrgrófsághoz, a későbbi Badeni Nagyhercegséghez kerültek. Ez volt a Német-római Birodalom utolsó jelentős törvénye, az 1806-os végleges megszűnés előestéjén.
Louis de Rohan-nak le kellett mondania volt egyházmegyéje feletti rendelkezésről és jövedelmeiről. Súlyosan eladósodva hunyt el, 1803. február 17-én, egy influenzajárvány következtében. Az ettenheimi plébániatemplomban helyezték örök nyugalomra.
[szerkesztés] Irodalom
- Szerb Antal: A királyné nyaklánca, Magvető, 1996 (történelmi-társadalmi korrajz).
- Alain Boulaire: Les Rohan, éd. Histoire France Empire, 2001, p. 185-241.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Louis de Rohan életrajza, a Freiburgi Érsekség honlapján (németül).
- Autrichienne perdue sans collier, írta Gilles Marchal (Népszerű szennyirat „L'autri-chienne”, az „osztrák szuka”, azaz Marie Antoinette francia királyné ellen (franciául).
Based on work by 