Szent
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A szent szó részint az elkülönítettség, részint a tökéletesség fogalomkörébe tartozó személyek, dolgok és fogalmak jelölésére használatos, vallásos kifejezés.
Tartalomjegyzék
|
[szerkesztés] Etimológia [1]
A magyar szent szó a latin sanctus fordításának tekinthető. Ahhoz azonban, hogy ennek jelentését megértsük, ismernünk kell néhány ókori (elsősorban római) kifejezést.
[szerkesztés] Fanum és profanum
A „szentély” értelemben használt fanum szó a fari (mondani, ünnepélyesen kijelenteni) igéből származik, és „szavakkal megjelölt területet” jelent, vagyis olyan helyet, amelynek a főpap (a pontifex) kijelölte a határait. A fanum-on kívül eső, azt „megelőző” terület volt a „pro fanum” (profán).
[szerkesztés] Sacer
A magyar szakrális jövevényszavunkban is élő sacer melléknév alapjelentése az elhatárolás. Ez a határ azonban – szemben azzal, ahogy a mai közbeszédben a szent szót általában használjuk – nem erkölcsi kvalitások között húzódik, nem a jót választja el a rossztól, hanem a rendkívülit a szokásostól. Ebben az értelemben sacer az isteneknek szolgáló pap, de sacer a kitaszított bűnös is, akin az istenek haragja van. A sacer ellentéte egyrészt a fentebb körülírt eredetű profanus (tehát ami kívül esik a szentség szféráján); másrészt a publicus, tehát az, ami nem az isteneké, hanem a népé; végül ugyancsak ellentétben áll vele a fas, vagyis „mindannak a foglalata, ami az isteni szférából az ember számára hozzáférhető, aminek érintése kijelentés (fari) által megengedett” [2]. E szóból ered a sacerdos („pap”), vagyis az a személy, aki az áldozattal foglalatoskodik, „’aki valami szentet ad, szentséget ad’” [3]
[szerkesztés] Sanctus
A történetileg későbbi eredetű sanctus szó túllép a sacer–profanus archaikus dichotómiáján, és a jó–rossz különbözőségére teszi a hangsúlyt. Ebben az értelemben a szent már egyértelműen olyan valóságra vonatkozik, amely az isteneké.
[szerkesztés] Numen
E szóval jelölték a rómaiak az istenség észrevehető hatását. A kifejezés tehát nem egy konkrét istenre utal, hanem az ember által megtapasztalható isteni fogalmára.
[szerkesztés] Kadós
Az Ószövetség e kifejezésének eredete valószínűleg a kadad szó, amely annyit tesz: levágni. Innen származik a köznapitól való elkülönítés, elhatárolás gondolatköre, amely rokon a fentebb körülírt jelentésű sacerrel.
[szerkesztés] A szent fenomenológiája
[szerkesztés] Rudolf Otto: A szent
Az 1917-ben megjelent vallásfenomenológiai alapmű alcíme: Az isteni eszméjében rejlő irracionális és viszonya a racionálishoz [4]. A könyv kulcsfogalma a numinózus: a szerző ezt használja az európai kultúrkörben a keresztény konnotációval megterhelt szent helyett. R. Otto szerint a numinózus az emberi megismerésnek a vallásos hovatartozástól független, a priori kategóriája. E kategóriát olyan terminusokkal írja le, mint a végletes függőség megrendült átélése, a „teremtményérzet”, illetve a szent ambivalenciáját kifejező „tremendum” és „fascinans”: az istenitől való megrettenés, félelem – illetve a hozzá való vonzódás, az iránta való lelkesültség és a lenyűgözöttség érzése.
[szerkesztés] Mircea Eliade: A szent és a profán
Az 1957-ben megjelent könyv A vallási lényegről alcímet viseli [5], és bevezetőjében R. Ottóra hivatkozik. Munkáját méltatja, ugyanakkor kijelenti, hogy saját írásának más az irányultsága:
- „A szent jelenségét egész sokféleségében kívánjuk megvilágítani, és nemcsak irracionális oldalát tartjuk szem előtt. Nemcsak a vallás nem racionális és racionális elemei közötti viszony érdekel bennünket, hanem a szent a maga egészében. A szent első meghatározása pedig a következő: a profán ellentéte.” [6]
Eliade a szentben és a profánban nem két, egymással csupán „technikailag” szemben álló fogalmat lát, hanem úgy tekint rá, mint az ember világban-létének két fajtájára, két különböző egzisztenciális alapállásra, amely az emberi viselkedés minden dimenzióját meghatározza: a tér és idő strukturálását, a természethez és dologi világhoz, valamint magához az emberséghez fűződő kapcsolatát, s ebből adódóan az emberi alaptevékenységeket: a táplálkozást, a szexualitást és a munkát.
[szerkesztés] Kereszténység
[szerkesztés] Szűkebb és tágabb értelemben
Minden szent, ami Istennel kapcsolatos. Egészen tág értelemben az egész teremtés szent, hiszen az Isten alkotta. Szűkebb értelemben szentek a katolikus egyház istentiszteletein használatos eszközök, a Biblia, a papok, sőt a hívek (vö. Szt. Pál szinte minden levelének címzését). Aki igyekszik az Istenhez közel élni, az ő akarata szerint, az szent életet él.
[szerkesztés] A bibliai ószövetségi iratok értelmezése
3Móz 20,26 - "Legyetek előttem szentek, mert én, az ÚR, szent vagyok, és elkülönítettelek benneteket a népektől, hogy az enyéim legyetek."
[szerkesztés] A szent fogalma az ősegyházban
Az első századi keresztények szóhasználata szerint minden megtért hívő szent, aki Istennek tetsző életet él. Az Efezusi levél például így kezdődik: „Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, az Efezusban élő szenteknek és a Krisztus Jézusban hívőknek.” (Ef 1,1). Egy másik péda ugyanezen levélből (5,3): „Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó, se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás.”
[szerkesztés] A katolikus egyház értelmezése
[szerkesztés] Abszolút és relatív szentség
[szerkesztés] Kanonizált és névtelen szentek
A katolikus értelmezésnek megfelelően szent az, akit halála után szentté avatási szertartás keretén belül szentté avatnak, valamint az, aki a mennybe jutott.
[szerkesztés] A szentek tisztelete
[szerkesztés] A szent megjelenése a katolikus gyakorlatban
[szerkesztés] Keresztény fundamantalista értelmezés
A keresztény fundamentalista értelmezés lényegében véve azonos az első századi keresztény értelmezéssel: szent az, aki szent (tiszta és kegyes) életett él.
[szerkesztés] Iszlám
[szerkesztés] Judaizmus
[szerkesztés] Hinduizmus
Megjegyzés a numen (vagyis az emberfeletti hatalom, illetve annak megtapasztalása)voltaképpen a hinduizmusban még sokkal intenzívebben meglévő kategóriájához:
"ahamátámásmi brahmá", avagy más kontextusban: "ahamátámá brahmásmi": azaz énönmagam brahmá (vagyis a teremtő) vagyok. Per analógiam a szúfi (iszlám) Hussain ibn Mansúr al Halládzs ama kijelentésével, mely szerint "Én vagyok az Igazság (ana 'l-Haqq; az al-Haqq kifejezés pedig Igazságot jelent, egyszersmind Allah egyik epiteton ornansa).Mely tekintetben különben a kereszténység legintenzívebb interpretátorai (pl. Angelus Silesius) sem nyilatkoztak a fentiektől lényegében eltérően. Például:
Az Istenség semmi, sőt, ott áll felette: Semmiség így minden: lát, ki megértette.
Gazdag, miként Isten, én vagyok, higgy nekem: Ővele osztozom minden kis porszemen.
[szerkesztés] Buddhizmus
[szerkesztés] Egyéb vallás
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑ Az etimológiai rész gondolatmenete Thomas Köves-Zulauf Bevezetés a római vallás és monda történetébe (ISBN 9638458062) c. könyvére támaszkodik.
- ↑ Thomas Köves-Zulauf, im. 55. o.
- ↑ Uo.
- ↑ Fordította Bendl Júlia, ISBN 9633792215
- ↑ Fordította Berényi Gábor, ISBN 9630760827
- ↑ M. Eliade, im. 6. o. (Kiemelések az eredetiben.)
Based on work by 