Pierre Abélard
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Pierre Abélard Canterbury Szent Anzelm (1033–1109) után a korai skolasztika második nagy hírmondója volt. Abélard 1079-ben született Pellett-ben, már fiatal korában Párizsban tanított, de egyik tanítványához, Heloiséhoz, fűződő szerelme miatt le kellett mondania a papi pályáról. Később mégis szerzetes lett, és a párizsi Saint-Geneiéve kolostor híres skolasztikus tanára. Módszere a „sic et non” volt, ami annyit tesz, hogy egy tétel megismerése után, felsorakoztatta annak ellenérveit is, és a kettőt egyaránt bírálva vonta le konklúzióit. Sajnos nem a hitből, hanem a módszeres kételkedésből indult ki. „Sic et Non” c. főművében például a dogmákban fellelhető ellentmondásokat ecsetelte. Krisztológiája közel állt az adopcionalizmushoz. Nagyra értékelte az ókori filozófusokat és költőket, egyúttal a kinyilatkoztatás előfutárainak tekintette őket. Paradox és vakmerő nézetei miatt számtalan támadás érte, főlég Clairvaux-i Bernát részéről, aki még eretnekként is megbélyegezte. Abélard azonban nem volt hittagadó, hanem az egyházi tanok védőjének tartotta magát. Mikor tételeinek meghatározó részét Róma elítélte, Abélard alázatosan fejet hajtott az egyházi ítélet előtt. 1142-ben az egyházzal kibékülve, és szentségekkel megerősítve halt meg. Leghíresebb párizsi tanítványai Petrus Lombardus és Rolando Bandinelli voltak.
 |
Ez a vallási tárgyú lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
Based on work by 