Szibéria

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Oroszország szibériai tartományai

Szibéria (oroszul: Сибирь / Sibir' , a név valószínűleg „nyugodt föld”-et jelent mongolul) egy nagytáj neve Oroszország területén, Ázsia északi részén. Területe 16,2 millió km2, népessége kb. 30.000.000 lakos. Kelet-nyugati irányban az Urál hegységtől a Csendes-óceánig nyúlik, észak-déli irányban a Jeges-tengertől Észak-Közép-Kazahsztánig, valamint Mongólia és Kína határáig terjed. Majdnem teljes területe Oroszországban található, és oroszországi területe az ország teljes területének 75%-át képezi. Egész területe pedig a Föld összes szárazföldjének 12%-át teszi ki !

Tartalomjegyzék

1 Közigazgatási beosztás
- 1.1 Népesség
- 1.2 Nagyobb városok
2 Története
3 Földrajz és geológia
- 3.1 Tavak és folyók
- 3.2 Hegységek
4 Demográfia
5 Könyv
6 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Közigazgatási beosztás

Szibéria területén található Oroszország szövetségi körzetei közül az Uráli és a Szibériai szövetségi körzet, valamint a Jakut Köztársaság, mely a Távol-keleti szövetségi körzet része. Történelmi és földrajzi szempontból Oroszország egész távol-keleti része Szibériához tartozónak számít.

[szerkesztés] Népesség

Szibériában él Oroszország népességének 24%-a, kb. 34 milló fő (átlagos népsűrűség 3,5 fő/km²). A szibériaiak mintegy 70%-a városokban él, a népesség eloszlása egyenlőtlen, Délnyugat-Szibéria a terület össznépességének 60%-át foglalja magában. Az éghajlati adottságok is ezen a területen a legkedvezőbbek, a táj nagy része kíváló feketeföldje miatt mezőgazdasági művelés alatt áll. Jelentős az egykori intenzív iparfeljlesztés következtében a kuznyecki-medencében kialakult népességtömörülés, ahol a népsűrűség meghaladja a 30fő/km²-t. Kelet felé haladva a népsűrűség fokozatosan csökken, a lakosság döntő része a vidéket átszelő Transzszibériai vasútvonal mentén él, a félreeső területek gyéren lakottak. A Nyugat-Szibérai Alföld északi része a világ kőolaj-és földgázkészletének jelentős hányadát rejti, a kitermelés a 70-es években indult meg, az elmúlt 3 évtizedben mintegy 2-2,5 milló embert vonzott a térségbe. Az északkeleti területek népsűrűsége rendkívül alacsony, a 3 millió km²-en elterülő Jakutia népessége alig éri el az 1 millió főt.

[szerkesztés] Nagyobb városok

Bár Szibéria átlagos népsűrűsége igen alacsony, mitegy 3,5 fő/km², van jónéhány nagyobb város is a területén. Ezek:

Novoszibirszk (1 410 800 l.)
Omszk (1 143 800 l.)

Krasznojarszk (947 400 l.)
Barnaul (705 000 l.)
Irkutszk (631 500 l.)
Tomszk (595 000 l.)
Vlagyivosztok (587 900 l.)
Habarovszk (579 700 l.)
Novokuznyeck (563 600 l.)
Tjumeny (538 500 l.)
Kemerovo (523 000 l.)

Ulan Ude (362 400 l.)
Kurgán (334 000 l.)
Szurgut (332 000 l.)
Csita (309 000 l.)
Nyizsnyevartovszk (287 000 l.)
Komszomolszk na Amure (276 000 l.)
Jakutszk (257 000 l.)
Angarszk (248 200 l.)
Abakán (238 000 l.)
Bijszk (228 000 l.)
Petropavlovszk-Kamcsatszkij (221 000 l.)
Blagovescsenszk (218 000 l.)
Norilszk (218 000 l.)
Juzsno-Szahalinszk (174 000 l.)
Nahodka (174 000 l.)
Rubcovszk (160 000 l.)
Usszurijszk (157 800 l.)
Novij Urengoj (119 000 l.)
Acsinszk (116 000 l.)
Nyeftejuganszk (112 000 l.)
Nojabrszk (107 000 l.)
Kanszk (102 000 l.)
Tobolszk (101 000 l.)
Uszty-Ilimszk (101 700 l.)
Magadan (100 100 l.)

[szerkesztés] Története

Szibériát több különböző nomád népcsoport is lakta, köztük a hunok és az ujgurok. Szibéria kánja jelentős személyiség volt. A 13. században a területet meghódították a tatárok, és létrejött az autonóm Szibériai Kánság.

A kánság hatalmát a 16. században kezdte veszélyeztetni Oroszország növekvő jelentősége. Eleinte csak kereskedők és kozákok telepedtek meg a környéken, majd a cári hadsereg egyre keletebbre hozott létre erődöket, és a 17. századra a terület orosz befolyás alá került, de továbbra is nagyrészt feltáratlan és lakatlan terület maradt. Az elkövetkezendő évszázadokban csak bűnözőket küldtek ide.

Az első nagy változást az 1891 és 1905 között megépült transzszibériai vasút hozta, ami szorosabbra fűzte a kapcsolatot Szibéria és a II. Miklós cár uralma alatt egyre gyorsabban iparosodó Oroszország többi része között. A 20. században megindult Szibéria gazdag ásványkincskészletének kitermelése, és ipari városok születtek a vidéken.

A 19. század végén Oroszország megszerezte Dél-Szahalint, valamint az Amur és az Usszuri folyók melleti területeket. 1922-től egész Szibéria a Szovjetunióhoz tartozott, majd ennek felbomlása, 1991 óta Oroszország része.

Már a cári időkben sokakat száműztek a világ végének számító Szibériába. A szovjethatalom évei alatt a Gulág munkatáborainak jelentős része Szibériában volt; különösen rettegettek voltak a Kolimai terület bányái.

[szerkesztés] Földrajz és geológia

Szibéria területe több, mint 9 653 000 km², Oroszország területének nagyjából háromnegyede. Nagyobb földrajzi tájegységei közé tartoznak a Nyugat-szibériai Síkság és a Közép-szibériai Fennsík.

A Nyugat-szibériai síkság kainozoikumi hordalékos terület, és annyira sík, hogy ha a tengerszint ötven méterrel emelkedne, a Jeges-tenger és Novoszibirszk városa között minden víz alá kerülne. A hordaléklerakódást főként az eredményezi, hogy jéggátak visszafordítják az Ob és Jenyiszej folyók folyását, és a Kaszpi-tenger felé irányítják őket. A vidék nagyon mocsaras, talaja nagyrészt tőzegtalaj. A síkság déli részén, ami nem állandóan fagyott, a kazah sztyeppék folytatásaként nagy füves terület terült el, mára az eredeti vegetáció nagyrészt elpusztult.

A Közép-szibériai fennsík földtörténetileg igen régi tájegység, a perm korszak előtt önálló kontinens volt. Ásványkincsekben (arany, gyémánt, mangán, ólom, cink, nikkel, kobalt, molibdén) rendkívül gazdag. A terület szinte mindig fagyott, az egyetlen fa, ami megél itt, a szibériai vörösfenyő (Larix sibirica).

(…a szócikk további része lefordítandó…)

Az Északi-sarkörtől Északra, a Jeges-tenger partjától számított 200-300km-es sávban terül el a tundra. A tél ezeken az északi tájakon 7-10 hónapig tart(!), amelyet egy rövid, hűvös nyár követ. A éves csapadékösszeg 250mm alatti, ami rendkívül kevésnek tűnhet, azonban a csekély párolgás és az állandóan fagyott altalaj mellett elegendő a gyér vegetáció (törpecserjék, zuzmók, fűfélék) számára. Dél felé haladva a kietlen arktikus tundrát fás tundra, majd boreális erdő tajga váltja fel. Szibéria döntő részén szubarktikus (tajga) éghajlat uralkodik. Az éghajlatra jellemző tűlevelű erdők borítják Szibéria 55%-át, a boreális erdő legnagyobb É-D-i kiterjedése Közép-Szibériában figyelhető meg, ahol az északi szélesség 49°-ától a 71°-ig tart. A szubarktikus éghajlatot 2 évszak, egy hosszú, rendkívül hideg 5-8 hónapos tél, és egy rövidebb, viszonylag meleg nyár jellemzi, az átmeneti időszakok néhány hétig tartanak. Az évi középhőmérséklet fagypont alatti, általában -1,-10°C között van. Jakutszk városában a januári középhőmérséklet -41°C,a júliusi +20°C. A viszonylag meleg nyár a hosszú, 17-20 órás nappalokkal és a napsugárzás viszonylag magas beesési szögével magyarázható. Évente mintegy 300-450mm csapadék hullik, eloszlása azonban kedvező, nagy része a vegetációs időszak alatt hullik le. A tajgától D-re húzódik a mérsékelt övi sztyeppövezet. A terület éves középhőmérséklete 0...+2°C körüli, a januári középhőmérséklet -15...-23°C, a júliusi +19...+21°C, utóbbi nagyjából azonos a hazánkra jellemző értékekkel. A táj természetes növénytakarója, a füves puszta napjainkra a mezőgazdasági művelés következtében nagyrészt kultúrtájjá alakult.

A napfényes órák éves összege magas, nagy területen meghaladja 2500 órát, Novoszibirszkben átlagosan 2880, Irkutszkban 2534 óra az évi napfénytartam.

A tél folyamán Szibériában anticiklonok (magas nyomású légköri képződmények) uralkodnak, emiatt gyakori a napokon, heteken át tartó zavartalan napsütés, ami általában igen alacsony hőmérsékleteket eredményez, mivel napsugarak alacsony beesési szöge nem ellensúlyozza a derült égbolt esetén tapasztalható erős kisugárzást. Az ilyenkor jellemző leszálló légáramlat az anticiklonból kifelé áramló légáramlást eredményez, amely távol tartja Szibériától az enyhe légtömegeket.

Az Indigirka folyó völgyében található Ojmjakon (é.sz. 63,3° k.h. 143,2°), amely hivatalosan a leghidegebb állandóan lakott település a Földön, népessége 900 fő. Az évi középhőmérséklet -16°C, az É-i féltekén mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -71,2°C-ot (!), itt jegyezték fel. A feljegyzett legnagyobb abszolút hőingás rekordját is Ojmjakon tartja 109,2°C-kal, miután egy meleg nyáron +38,0°C-ot(!) is mértek.

Néhány szibériai város januári és júliusi átlagos hőmérséklete /min-max/(°C):

 január min, max: július min, max

Omszk -24, -17: 15, 26 Novoszibirszk -22, -17: 12, 25 Irkutszk -25, -16: 14, 25 Rubcovszk -22, -13: 15, 28 Barnaul -22, -14: 14, 27 Kemerovo -23, -16: 13, 26 Habarovszk -25, -17: 16, 27 Csita -32, -18: 14, 27 Kizil -33, -24: 14, 28 Blagovescsenszk -27, -16: 17, 29 Szurgut -28, -20: 13, 24 Krasznojarszk -21, -15: 14, 25 Jakutszk -43, -38: 14, 26 Vlagyivosztok -16, -10: 16, 22 Norilszk -34, -29: 10, 20

Ojmjakon -52, -48: 8, 23 Verhojanszk -51, -45: 11, 24 Ajhal -45, -39: 9, 25 Handiga -46, -40: 13, 27 Amga -46, -39: 13, 27

[szerkesztés] Tavak és folyók

Szibéria folyói: Ob, Irtisz, Jenyiszej, Angara, Léna, Amur, Aldan, Viljuj, Olenyok, Jana, Indigirka, Kolima.
Szibéria legfontosabb tava a Bajkál-tó.

[szerkesztés] Hegységek

Anadir-hegység, Cserszkij-hegység, Dzsugdzsur-hegység, Gydan-hegység, Korják-hegység, Szajan-hegység, Urál, Verhojanszki-hegység, Jablonoi-hegység.

[szerkesztés] Demográfia

Szibéria népsűrűsége kb. 3 fő/km². A lakosság nagy része orosz és eloroszosodott ukrán, de előfordulnak mongolok és török népcsoportok, valamint turjékok és jakutszkok is.

Szibéria népességének körülbelül 70%-a városokban él, többségük zsúfolt lakásokban, de sok ember él vidéken is, nagyobb, kényelmesebb faházakban. Novoszibirszk Szibéria legnagyobb városa, népessége kb. 1,5 millió fő. Tobolszk, Tomszk, Irkutszk és Omszk régebbi, történelmi negyeddel rendelkező városok.