I. Constantinus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

I. Constantinus
A Római Birodalom augustusa
Konstantin bronzszobra az angliai Yorkban, közel ahhoz a helyhez, ahol csapatai császárrá kiáltották ki
Uralkodása	306. július 25 - 337. május 22
Teljes neve	Gaius Flavius Valerius Aurelius Constantinus
Címei	IMPERATOR CAESAR FLAVIVS CONSTANTINVS PIVS FELIX INVICTVS AVGVSTVS
Születése	kb. 272. február 27
	Naissus
Halála	337. május 22
Előző uralkodó	Constantius Chlorus
Következő uralkodó	II. Constantius, II. Constantinus, Constans
Felesége	Minervina (?-307) Fausta Flavia Maxima (307-326)
Utódai	Crispus II. Constantius II. Constantinus Constans
Dinasztia	Constantinus dinasztia
Apja	Constantius Chlorus
Anyja	Helena

Gaius Flavius Valerius Aurelius Constantinus, más néven I. Constantinus vagy Nagy Konstantin, a görög katolikus és görögkeleti egyházban Szent Konstantin ^[1] (272. február 27. –337. május 22.), római császár, akit csapatai 306. július 25-én kiáltottak ki augusztusszá és ettől kezdve uralmát a Római Birodalom egyre nagyobb részére, majd egészére kiterjesztve egészen haláláig uralkodott.

Európában ma leginkább a 313-ban kiadott milánói ediktumról (amely a Római Birodalomban elsőként tette törvényessé a keresztény vallást) és a 325-ben tartott első niceai zsinatról ismert; mindkettő fontos lépést jelentett a kereszténység elterjedésében. Lactantiustól és Caesareai Eusebiustól kezdve napjainkig sokan őt tartják az első keresztény császárnak, bár hite felől kétségek merülnek fel, mivel csak halálos ágyán vette fel a kereszténységet.

Tartalomjegyzék 1 Élete, uralkodása 2 Konstantin és a kereszténység 2.1 Konstantin és a zsidók 3 Konstantin élete és cselekedetei a milánói ediktum után 4 Jegyzetek 5 Lásd még 6 Külső hivatkozások 7 Ajánlott irodalom

[szerkesztés] Élete, uralkodása

Konstantin Naissus (ma Niš, Szerbia) városában született, Moesia Superior provinciában, 272 vagy 273 február 27-én. Apja Constantius Chlorus római hadvezér, anyja Constantius Chlorus első felesége, Helena, egy kocsmáros lánya. 292 körül Konstantin apja otthagyta az anyját, hogy elvegye Flavia Maximiana Theodorát, Maximianus nyugat-római császár lányát vagy örökbefogadott lányát. Theodorától Konstantin apjának még hat gyermeke született, köztük Julius Constantius.

Az ifjú Konstantin Diocletianus császár nikomédiai udvarában szolgált, miután apját 293-ban kinevezték a Diocletianus által létrehozott tetrarchia egyik caesarjának. 305-ben lemondott Diocletianus és Maximianus is, azaz a tetrarchia mindkét augustusa, és Maximianus-t Constantius követte a nyugati birodalomrész augustusaként. Jóllehet a tetrachia négy vezetője közül Constantiusnak és Maximianusnak is volt egy törvényes fia (Maximianusnak Maxentius), azonban egyikük sem kapott pozíciót a hatalomátadás során. Helyettük Severust és Maximinus Daiat nevezték ki ceasarokká. Ezután Konstantin Nikomédiából Galliába utazott, hogy csatlakozzon apjá seregéhez. Constantius azonban egy a piktek ellen vezetett hadjárat során megbetegedett és 306. július 25-én Eboracumban (ma: York) meghalt. Az alemann származású Chrocus és a Constantius emlékéhez hű csapatok azonnal augustusszá kiáltották ki Konstantint.

A tetrarchia rendszerében Konstantin augustusszá történő kikiáltásának megkérdőjelezhető legitimációja volt. Constantiusnak is csak ceasart lett volna joga kinevezni, így Konstantin (illetve Konstantin csapatai) megsértették a 305-ben Diocletianus által felállított rendszert, amikor Konstantint augustusszá nyilvánították. Ezért Konstantin Galeriushoz, a keleti birodalomrész augustusához fordult, hogy ismerje el őt a nyugati birodalomrész augustusaként. Galerius azonban csak a ceasari címben erősítette meg őt és Severust nevezte ki a nyugati birodalomrész augustusának.

Konstantin kezdetben a birodalom nyugati részét, azaz Britanniát, Galliát, a germán provinciákat és Hispaniát tartotta uralma alatt. Ennélfogva ő rendelkezett a birodalom egyik legnagyobb hadseregével is, ami a fontos rajnai határszakasz mentén állomásozott. Jóllehet Gallia volt a leggazdagabb tartományok egyike, ez a provincia sokat szenvedett a harmadik évszázad válsága során. Sok terület elnéptelenedett és több város is romokban hevert. Galliában töltött évei során, 306 és 316 között, Konstantin folytatta apja erőfeszítéseit annak érdekében, hogy a Rajna mentén megerősítse a határt és a gall provinciákat újjáépítse. Ezidőtájt Trier volt a főhadiszállása.

Miután császárrá (augustusszá) kiáltották ki azonnal visszatért Galliába, hogy elfojtsa a frankok felkelését. Ezt a hadjáratot 308-ban egy újabb hadjárat követte a frank törzsek ellen. Ezután a győzelem után kezdett bele egy híd építésébe a Rajnán Köln magasságában, ami azt a célt szolgálta, hogy a folyó jobb partján is állandó hídfőállást hozzon létre. Egy 310-ben vezett újabb hadjáratot Maximianus felkelése miatt félbe kellett hagynia. Konstantin 313-ban vívta utolsó háborúját a Rajna határán, amikor Italiából visszatért és ekkor is győzelmet aratott. Konstantin fő célja a stabilitás elérése volt, és ezt a lázadó törzsek ellen vezetett azonnali és kegyetlen büntetőexpedíciókkal próbálta elérni. Ezek az expedíciók a birodalom katonai erejének demostrálására szolgáltak meghódítva a Rajna birodalomhoz tartozó partján elő törzseket és lemészárolva a hadifoglyokat az arénákban tartott játékok alkalmával. Ez a stratégia sikeresnek bizonyult: a rajnai határ mentén Konstantin további uralkodása alatt viszonylagos nyugalom volt.

A tetrarchia belső konfliktusaiban Konstantin megpróbált semleges maradni. 307-ben Maximianus császár (aki 305-ben történt lemondását megváltoztatva nem sokkal korábban visszatért a politikai színtérre) felkerest Konstantint, hogy megszerezze Konstantin támogatását a Maxentiusnak Severus és Galerius ellen vívott háborújában. Konstantin feleségül vette Maximianus Fausta nevű lányát, hogy a szövetséget megpecséljék és Maximianus augustusszá nyilvánította Konstantint. Azonban Konstantin megsem avatkozott be Maxentius oldalán a polgárháborúba. Maximianus, miután nem sikerült fiát lemondásra bírnia, 308-ban visszatért Galliába. Egy Carnuntumban tartott megbeszélésen Diocletianus, Galerius és Maximianus még ebben az év találkoztak, ahol Maximianust újra lemondásra kényszerítették és Konstantint megint csak ceasarnak ismerték el. 309-ben Maximianus fellázadt fogadott fia ellen, amíg Konstantin a frankok elleni hadjáraton volt. A lázadást gyorsan elfojtották és Maximianust vagy megölték vagy öngyilkosságra kényszerítették. Mind Konstantin, mind pedig Maximinus Daia elégedetlen volt a neki jutattot ceasar címmel és Licinius kinevezésével, és ennek következtében ellenszegültek és kinevezték magukat augustusszá, amit 310-ben Galerius is elismert, így hivataloson négy augustus volt egyidőben. Galerius 311-ben bekövetkezett halálával az utolsó olyan ember is eltávozott, akinek elég hatalma a tetrarchia rendszerének fenntartásában és így a rendszer gyorsan összeomlott. A hatalmi harc kiújult: Konstantin Liciniusszal lépett szövetségre, míg Maximinus Daia pedig Maxentiushoz közeledett, jóllehet utóbbit hivatalosan még mindig trónbitorlónak tekintették.

312 elején Konstantin csapataival átkelt az Alpokon és megtámadta Maxentiust. A Turin és Verona mellett zajlott csatákban gyorsan meghódította Italia északi részét és Róma felé nyomult előre. Ott a Ponte Milvio melletti csatában legyőzte Maxentiust és ezáltal a teljes Nyugat-Római Birodalom augustusa, azaz császára lett. A következő években fokozatosan konszolidálta riválisaival szemben meglévő katonai fölényét a tetrarchia összeomlása során.

313-ban találkozott Liciniusszal Milánóban, hogy a szövetségüket megerősítsék azáltal, hogy Licinius feleségül vette Konstantin Constantia nevű féltestvérét. Ezen a találkozón egyeztek meg az úgynevezett milánói ediktum kiadásáról is, ami hivatalosan is teljes toleraciát biztosított a birodalomban minden vallás számára, beleértve a kereszténységet is. Ez a találkozó azonban félbeszakadt, amikor Licinius hírt kapott arról, hogy riválisa, Maximinus Daia átkelt a Boszporuszon és betört Licinius területére. Licinius hazatért és végül legyőzte Maximinus Daiat, megszerezve ezáltal az ellenőrzést a Római Birodalom minden keleti területe felett. A két győztes császár között azonban megromlott a kapcsolat és vagy 314-ben, vagy 316-ban Konstantin és Licinius Cibaleanál már egymás ellen csatáztak. Ez az csata Konstantin győzelmét hozta, majd 317-ben a Campus Ardiensis-i csatában újra összacsaptak, de ezután megállapodást kötöttek egymással, amiben Konstantin fiait Crispust és II. Konstantint, valamint Licinius fiát Licinianust ceasaroknak nevezték ki.

320-ban Licinius visszavonta a vallásszabadságra tett kijelentéseket, amit 313-ban a milánói ediktumban deklaráltak, és újabb keresztényüldözésbe kezdett. Ez ürügyet adott Konstantin számára az újabb polgárháborúra, ami 324-ben ért tetőfokára. Licinius, akit gót zsoldosok segítettek, képviselte a múltat és az ősi pogány hitvallást. Konstantin és a vele szövetséges frankok a labarum keresztény zászlaja alatt mentek csatába. Mindkét oldal vallási hátteret adott a csatának. Konstantin seregét létszámban feltehetőleg felülmúlta Licinius serege, de Konstantin embereit a vallásos lelkesédés fűtötte, így győzelmet arattak Adrianoplenál, Hellespontnál és Chrysopolisnál is. Licinius vereségével és egy évvel később bekövetkezett halalával (Konstantin elleni összeesküvéssel vádolták meg és kivégezték) Konstantin lett a teljes Római Birodalom egyetlen császára.

Licinius veresége a régi Róma számára a vég kezdetét jelentette és a Kelet-Római Birodalom számára pedig ez jelentette a kezdetet. Bizánc vált kultúra megörzésének és a prosperitásnak a központjává. Konstantin újjáépítette Byzantium városát és elnevezte Nova Romanak, azaz az új Rómának, létrehozva itt is római mintára a szenátust, a polgárok intézményeit, és az új várost a Krisztus keresztjének mondott kereszt védte. A régi istenek alakjait a keresztény jelképek kezdték felváltani, illetve ezekhez kezdtek egyre hasonlóbbakká válni. Aphrodite templomának helyén épült meg az Apostolok Székesegyháza. Konstantin halála után Nova Romat átnevezték Constantinopolisra (magyarul Konstantinápolyra, azaz Konstantin városára).

326-ben Konstantin bíróság elé állíttatta majd kivégeztette legidősebb fiát, Crispust egy hamis vád alapján, miszerint Crispusnak viszonya lett volna Konstantin második feleségével Faustával. Néhány hónappal később, amikor rájött, hogy a hamis vádak forrása Fausta volt, őt is kivégeztette.

Eusebius azt írja, hogy Konstantin csak röviddel 337-ben bekövetkezett halála előtt keresztelkedett meg.

[szerkesztés] Konstantin és a kereszténység

Fő szócikk: Konstantin és a kereszténység

Konstantin leginkább arról ismert, hogy ő volt az első római császár, aki felvette a kereszténységet, bár lehetséges, hogy továbbra is hitt korábbi hitében. Társcsászárával, Liciniusszal ő engedélyezte elsőként a keresztény vallás gyakorlását (religio licita – engedélyezett vallás). Bár csak a halálos ágyán keresztelték meg, egyes források szerint már korábban áttért a keresztény hitre – a legenda szerint egy jelnek köszönhetően: a Milvian-hídi csata előtt, 312. október 28-án, mikor katonáival menetelt, egy kereszt jelent meg előtte az égen, e szavakkal : „E jelben győzni fogsz!” (In hoc signo vinces). Később álmában azt az utasítást kapta, hogy új jelet tegyen a zászlóira (labarum).

A Konstantin és Licinius által kiadott milánói ediktum (313) eltörölte a kereszténység gyakorlásáért korábban kirótt büntetéseket, melyek miatt rengetegen szenvedtek mártírhalált. Az egyház elkobzott vagyonát is visszaadta.

Az ediktum után a keresztények előtt új lehetőségek nyíltak meg, versenghettek a pogány rómaiakkal a cursus honorumban a magas kormányzati pozíciókért, és a társadalom is jobban befogadta őket. Új templomokat szentelhettek fel, a keresztény püspökök pedig nyilvánosan állást foglaltak, ahogy más vallások képviselői nem merték volna.

Mindezek miatt a kereszténységen belüli ellentmondások, melyek már a 2. század közepén felmerültek, nyílt ellentétekké fajultak, és gyakran erőszakba torkolltak. Konstantin Istentől elrendelt kötelességének tekintette a vallási zavargások elsimítását, és 314-ben összehívta az arles-i zsinatot a donatisták ellen, majd az első ökumenikus zsinatot: az első niceai zsinatot (325. május 20. - július 25.) Ezek célja az volt, hogy rendet tegyen több, a korai kereszténységet zavaró tankérdésben (arianizmus, kvatrodecimanizmus). 321. március 7-én a vasárnapot rendelte a heti pihenőnapnak (CJ 3.12.2). A pápának adományozta a lateráni palotát, elrendelte a Születés temploma, a Szent Péter-bazilika, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika, az Hagia Sophia, a mai Basilica di San Lorenzo fuori le Mura, a Szent Sír Temploma és a Szent Apostolok Temploma építését (halála után ez utóbbiban temették el). Később nevét hozzákapcsolták a pápai érdekeket védő Konstantin-adományhoz is, ez azonban később hamisnak bizonyult.

[szerkesztés] Konstantin és a zsidók

Konstantin több megszorítással is nehezítette a zsidók életét: nem volt szabad keresztény rabszolgákat tartaniuk vagy körülmetélni a rabszolgáikat. A keresztényeknek tilos volt áttérniük a zsidó hitre. A vallásgyakorlást is korlátozták, de Tisha B'Av napján, a jeruzsálemi nagytemplom lerombolásának évfordulóján beengedték a zsidókat Jeruzsálembe. Konstantin azt is támogatta, hogy a húsvét és a pészah dátumát elválasszák egymástól (lásd még: kvatrodecimanizmus). Az első niceai zsinat után így ír egy levelében: „…méltatlannak tűnt, hogy az ünnepek ezen legszentebbikének megtartásában a zsidók szokásait kövessük, akik hatalmas bűnnel szennyezték be kezüket, emiatt megérdemelten sújtja őket a lélek vaksága. […] Ne legyen hát semmi közös bennünk a megvetendő zsidó csőcselékkel, mert minket másképpen áldott meg a mi Megváltónk.” ^[2].

[szerkesztés] Konstantin élete és cselekedetei a milánói ediktum után

A császárok arcmását viselő érmék gyakran árulkodnak személyes ikonográfiájukról. Konstantin uralmának korai éveiben Mars, majd (310 után) Apolló, mint napisten ábrázolása gyakran jelenik meg érméi hátoldalán. Marsot a tetrarkhiával hozták összefüggésbe, és Konstantin azzal, hogy ezt a szimbólumot használta, hangsúlyozta uralma törvényességét. Miután 309–310-ben szakadás következett be közte és apja régi társcsászára, Maxiamus között, Konstantin azt állította, hogy Marcus Aurelius Claudius Gothicus 3. századi császárnak, a naissusi csata (268 szeptember) hősének leszármazottja. A 4. századi Augustusi Történelem azt írja, hogy Konstantin apai nagyanyja, Claudia, Crispus lánya, Crispus pedig állítólag II. Claudius és Quintillus testvére. A történészek azoonban azt gyanítják, ez csak kitaláció, melyet azért találtak ki, hogy hízelegjenek a császárnak.

[szerkesztés] Jegyzetek

1. ↑ hivatalos császári címe latinul: IMPERATOR CAESAR FLAVIVS CONSTANTINVS PIVS FELIX INVICTVS AVGVSTVS, ehhez 312-ben hozzáadta a MAXIMVS nevet, 325 után pedig az invictust a VICTOR váltotta fel, mert az invictus Sol Invictusra, a Napistenre emlékeztetett
2. ↑ Life of Constantine Vol. III Ch. XVIII, Eusebius műve

[szerkesztés] Lásd még

• Ammianus Marcellinus
• Konstantin diadalíve, a Milvius-hídi csatában aratott győzelem diadalíve

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• The Edict of Milan AD 313
• Letters of Constantine: Book 1, Book 2, & Book 3
• RomanEmperors.org Vita of Constantine; with bibliography
• Ammianus Marcellinus on-line project
• 12 Byzantine Rulers by Lars Brownworth of Stony Brook School (grades 7-12). 40 minute audio lecture on Constantine.
• Constantine I in the 1911 Encyclopedia Brittanica

[szerkesztés] Ajánlott irodalom

Előző uralkodó: Constantius Chlorus

Római császár 306 - 337

Következő uralkodó: II. Constantius, I. Constans és II. Constantinus