Raoul Wallenberg

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Raoul Wallenberg (Stockholm, 1912. augusztus 4. – feltételezések szerint 1947. július 16.): svéd diplomata.

Raoul Wallenberg

Tartalomjegyzék

1 Életpályája
2 Budapesti életmentő tevékenysége
3 Halála
4 Emléke

[szerkesztés] Életpályája

1912-ben született Svédországban, az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb nagytőkés-diplomata Wallenberg családban („Wallenberg-birodalom”). Mivel édesapja, Raoul Oscar Wallenberg még születése előtt elhunyt, Raoul nevelését apai nagyapja, Gustav Wallenberg vette át. A család a hagyományok szerint Raoult is bankárnak szánta, ő azonban inkább az építészet és a kereskedelem iránt érdeklődött.

Az elemi iskolát Stockholmban végezte, majd 9 évesen a Svéd Állami Kísérleti Iskolába került. Érettségi után egy hónapig a világhírű Stockholms Enskilda Bankban dolgozott, majd letöltötte kötelező katonai szolgálatát a testőrségnél. 1931-től az Amerikai Egyesült Államokban folytatta tanulmányait. 1935-ben a michigani egyetemen építészmérnöki oklevelet szerzett. Később nagyapja állást szerzett neki egy holland banknál a palesztinai Haifában. Itt került először kapcsolatba Németországból menekült zsidókkal.

1936-ban visszatért Svédországba, és nemzetközi kereskedelemmel kezdett foglalkozni.

[szerkesztés] Budapesti életmentő tevékenysége

1944-ben Stockholmban a Háborús Menekültek Tanácsa tervet dolgozott ki az európai zsidóság megmentésére. Az Egyesült Államok is kérte, hogy a svéd kormány járjon közben Magyarországon a zsidók ügyében. A svédek elhatározták, hogy információszerzés és segítségnyújtás céljából Magyarországra küldenek valakit és Raoul Wallenbergre esett a választás. A szervezet megbízását elvállalva Wallenberg 1944. július 9-én Budapestre érkezett, hogy a zsidók deportálását igyekezzen meggátolni, Svédország semlegességét kihasználva.

Wallenberg nem a hagyományos diplomáciai módszereket alkalmazta, hanem a vesztegetéstől a zsarolással való fenyegetésig szinte bármilyen lehetőséget megragadott, hogy életeket menthessen. A svéd követség munkatársai először megdöbbentek módszerein, később azonban, sikereit látva, teljes mértékben támogatták.

Több ezer ember életét személyesen mentette meg. A svéd nagykövetséget embermentő központtá alakította át. Az Újlipótvárosban úgynevezett védett házakat létesített, ahol mintegy 20 000 embert helyezett el, svéd állampolgárságot bizonyító hamis dokumentumokkal felszerelve. A gettókból és halálmenetekből is több ezer embert szabadított ki, sokszor a nyilasokkal és a német katonákkal is erélyesen szembeszállva, akik a szokatlanul magabiztos fellépésén meglepődve mindig meghátráltak. A német megszállók vezetőivel látszólag jó kapcsolatot tartott, a társasági összejöveteleiken Svédország képviselőjeként jelent meg, és ezáltal ismertséget és egyfajta sérthetetlenséget vívott ki magának, amit az embermentő tevékenysége során kamatoztatott. Budapest ostroma során, a harcok közepette is járta autójával a város utcáit, hogy a nyilasok kegyetlenkedéseit megakadályozza. Jelentős részben az ő tevékenysége és a német megszállókkal szembeni bátor fellépése révén 1944 végén több mint 100 000 budapesti menekült meg a biztos haláltól.

[szerkesztés] Halála

Raoul Wallenberg emlékműve Budapesten

Miután a győztes szovjet csapatok megszállták Budapestet, az utolsó biztos adat arról szól, hogy a szovjet titkosrendőrség, az NKVD az ideiglenes fővárosba, Debrecenbe kihallgatásra hívta Wallenberget. Ezután eltűnt. Csak annyit tudni, hogy 1945. január 17-én Budapestről Debrecenbe indult, oda azonban soha nem érkezett meg. Megbízható szemtanúk szerint Moszkvában az NKVD tartotta fogva, majd követségi munkatársával, Langfelderrel együtt a lubjankai börtönbe került. 1945. március 8-án szovjet nyomásra a Magyar Rádió bemondta, hogy Wallenberget a Debrecenbe vezető úton a nyilasok vagy a Gestapo ügynökei meggyilkolták. 1957-ben aztán azt állították, hogy 10 évvel korábban a lubjankai börtönben halt meg.

Halálának pontos helye és ideje ismeretlen. Van aki 1945-re, más 1947-re teszi, de élnek feltételezések arról is, hogy évekkel később halt meg valamelyik szovjet börtönben.